Minél nagyobb a nők aránya egy ország parlamentjében, annál több az újítás és a beruházás az egészségügyben és az oktatásban – mutatott rá az ENSZ főtitkára egy vasárnapi, a nemzetközi nőnap alkalmából közölt írásában.

A nők arányának növelése a parlamentben több fejlesztést hoz az egészségügyben és az oktatásban

Fotó: Emmanuele Contini/Getty Images

Antonio Guterres a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német lapban közölt vendégkommentárjában kiemelte, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség "korunk legnagyobb egyenlőtlensége, és az emberi jogok érvényesítését hátráltató legnagyobb kihívás", pedig a nemek egyenlősége megoldásokat kínál a jelenkor legsúlyosabb problémáira.

Kifejtette, hogy a nők évszázadok óta tartó diszkriminációja és a társadalmakban mélyen gyökerező férfiuralom roppant nagy egyenlőtlenséget okoz a gazdasági és a politikai rendszerben, ami szinte valamennyi területen tapasztalható.

A digitális technológiákat tekintve például "mélységesen aggasztó", hogy nincs egyenlőség nők és férfiak között az egyetemeken, a startup cégekben – digitális innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozásokban – és a Szilícium-völgy nagyvállalatainál, holott ezek a tudományos intézmények és üzleti vállalkozások meghatározó befolyást gyakorolnak a jövő gazdaságára, ezért "nem engedhetjük meg, hogy bebetonozzák a férfiak dominanciáját".

A leginkább nyilvánvaló példa a politikai képviselet területe. A parlamentekben világszerte átlagosan háromszor több férfi van, mint nő, pedig az adatok azt mutatják, hogy minél több nő parlamenti képviselője van egy országnak, annál több az innováció, az újító szellemű fejlesztés és a beruházás az adott ország egészségügyi és oktatási rendszerében. "Nem véletlen, hogy rendre nő vezeti a kormányt azokban az országokban, amelyekben a lakosság jólétét és a környezeti fenntarthatóságot szem előtt tartva igyekeznek új meghatározást adni a gazdasági siker fogalmára" – írta az ENSZ főtitkára.

Az emberek által okozott problémákra létezik emberek által kidolgozott megoldás. Azonban ezekhez a megoldásokhoz fel kell számolni a nemek közötti egyenlőtlenséget. Ez nemcsak a nők, hanem mindenki javát szolgálná.

Ezért "a 21. századnak a női egyenjogúság évszázadának kell lennie", méghozzá minden területen, "a béketárgyalásokon és a kereskedelmi tárgyalásokon, az üléstermekben és az osztálytermekben, a (világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő országait és ez EU-t összefogó) G20-csoportban és az ENSZ-ben".

"Eljött az idő felhagyni a nők megváltoztatására törő próbálkozásokkal, és elkezdeni megváltoztatni a rendszereket, amelyek akadályozzák őket adottságaik kibontakoztatásában" – írta Antonio Guterres.

MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
normális országban ez akár így is lehet, de itt??? =))
verőce21
A nőket mindig az érzelmeik vezérlik! Nem valók felsőbb vezetőnek!
tudode
----- Finnország kormányában többen vannak nők, mint férfiak
.
index.hu/kulfold/2019/06/06/finnorszag_uj_kormany_szocialdemokratak_zoldek_jolet_noi-kvota/
.
Különben a munkahelyükön sem képesek a férfiak másként gondolkozni, együttműködni, mint a családjukban.

.
Csizmás Kond
Az óriási butaság, hogy egyszerűen csak nőkre vagy férfiakra fogni dolgokat...
csak úgy....
@Csizmás Kond: itt mire gondoltál konkrétan, cirmos ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.