Az ország az első, ahol hosszas, elhúzódó járvánnyal számolnak a hatóságok.

Koronavírus: a britek 80 százaléka is megfertőződhet

A Brit Egészségügyi Hatóság (Public Health England – PHE) által elkészített dokumentum az első, ami ennyire elhúzódó járvánnyal számol. A feltételezések szerint az idei nyár helyett majd csak jövő év tavasszal – vagy legkésőbb júliusban – cseng le véglegesen a járvány. Így Angliában a következő 10-14 hétben várják, hogy megemelkedjen a fertőzöttek száma.

A brit kormány által bevezetett karantén és óvintézkedések azt a célt szolgálják, hogy a fertőzés eltolódjon, ezáltal fokozatosan és kevesebb ember terhelje le azonos időben az egészségügyi rendszert.

Ezen információk alapján 2021-re 7,9 millió koronavírussal fertőzött beteggel számolnak, ami a lakosság 15 százaléka lenne. A szakemberek úgy gondolják, akár a britek 80 százaléka is megfertőződhet.

Az előrejelzések alapján, a teljes lakosságra kivetítve az 1 százalékos halálozási arány azt jelentené, hogy félmillión veszítik majd az életüket a járvány miatt, de a minimum 0,6 százalékkal számolva is 360 ezer ember haláláról van szó. Nem tartják kizártnak, hogy a járványhelyzet a nyári időszakban mérséklődik, de azt feltételezik, hogy novemberben újra felerősödik.

Forrás: Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.