A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a kedden tartott előválasztásokon meghatározó győzelmet aratott Floridában és Illinois államban, és Arizonában is vezet.

A demokraták Floridában, Illinois-ban és Arizonában voksoltak. Ohióban nem tartották meg az előválasztást, mert Mike DeWine kormányzó hétfő este bejelentette, hogy június 2-ára halasztja az előválasztást a koronavírus-járvány miatt és a helyi egészségügyi hatóság vezetőjének rendelete nyomán.

A még nem végleges eredmények szerint Biden Floridában a voksok 61,6 százalékával, Illinois államban pedig a szavazók 56,6 százalékának bizalmát élvezve győzött. Vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor Floridában 22,8 százalékos, Illinois-ban pedig 38,5 százalékos támogatottságot szerzett. E két államban összesen 432 delegátus sorsa dől el, ám mindkét helyen arányos a rendszer, vagyis az elért eredmények arányában osztják el a delegátusokat az indulók között. Az előválasztásokon és jelölőgyűléseken megválasztott küldöttek döntenek majd a nyári országos elnökjelölt-állító konvención a párt elnökjelöltjéről.

Arizonában – amely 67 küldöttet delegál a nyári konvencióra – a szerda hajnalban nyilvánosságra hozott részeredmények szerint szintén Biden nyerte meg az előválasztást. A szavazatok 70 százalékos feldolgozottságánál az egykori alelnök több mint 42 százalékot tudhatott magáénak, míg vetélytársa, Bernie Sanders a választók mintegy 30 százalékának bizalmát nyerte el.

A szavazás napján készített televíziós riportok tanúsága szerint a három államban élőket leginkább az egészségbiztosítás és a társadalmi egyenlőtlenség aggasztotta. A CNN hírtelevízió felmérést is készített, amely szerint a szavazók nagy többsége állami egészségbiztosítást szeretne magánbiztosítók helyett. Az NBC televízió közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a demokrata párti szavazók olyan elnökjelöltet szeretnének látni, aki képes összefogni, egyesíteni az országot.

Joe Biden a Delaware államban található wilmingtoni otthonából interneten sugárzott beszédében kedden este békejobbot nyújtott a Bernie Sanderst támogatók táborának.

"Sanders szenátor és én talán nem értünk egyet a követendő taktikában, de közösek az elképzeléseink" – fogalmazott.

Kiemelte a minden amerikai számára megfizethető egészségügyi ellátást, a jövedelmi egyenlőtlenségek enyhítését és a klímavédelem érdekében folytatott küzdelmet. Hozzáfűzte, hogy ezekben az ügyekben mind Sanders, mind az őt támogatók "szenvedélyesen és kitartóan" harcoltak. Majd a vermonti politikust nagyon nagy számban támogató fiatalokhoz fordulva hangsúlyozta, hogy meghallotta elképzeléseiket és érveiket.

A kedd esti első kommentárok szerint Bernie Sandersnek a történtek után be kellene jelentenie, hogy feladja az elnökjelöltségért folytatott küzdelmet.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.