Több mint 234 ezer fertőzött van már világszerte, ennek közel a felét Európában regisztrálták, összesen 104 ezret.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján egy nap leforgása alatt

több mint 24 ezren fertőződtek, 1061 halálos áldozat volt, és újabb országokban jelent meg az új típusú koronavírus: Madagaszkáron és Zimbabwében.

Több mint 234 ezer fertőzöttről tudunk világszerte, ennek közel a felét Európában regisztrálták, összesen 104 ezret. 9840 ember halt eddig bele a kórba, 4899-en Európában vesztették életüket. Pénteken 816-an vesztették életüket, javarészt Olaszországban, miközben Madagaszkáron és Zimbabwében is azonosították az első fertőzöttet.

A világ egyik legszegényebb országaként számon tartott Madagaszkáron Andry Rajoelina elnök közölte, hogy

regisztrálták az első beteget. Ezen kívül azt is bejelentette, hogy az összes nemzetközi repülőjáratot törlik, hogy megfékezzék a járványt.

A WHO további információi szerint Izraelben meghalt az első beteg koronavírusban:

egy 88 éves férfi vesztette életét, akit más betegségekben is szenvedett, mielőtt megfertőződött. 705 fertőzöttet regisztráltak, tíznek pedig súlyos az állapota.

Az Egyesült Arab Emírségekben szintén beszámoltak az első halálesetekről:

egy 78 éves, Európából érkezett ember halt meg, illetve egy ázsiai beteg, aki szívbetegségben és veseelégtelenségben is szenvedett. Összesen 98 fertőzöttet regisztráltak.

Hogy lassítsák a járványt, bezárták az összes népszerű idegenforgalmi és kulturális intézményt, illetve négy hétre felfüggesztették az imákat a mecsetekben és más helyeken is.

További országokban szedi áldozatait a koronavírus

A kubai elnök, Miguel Díaz-Canel bejelentette a határok lezárását harminc napra, csak a turisták távozhatnak, és a külföldön lévő kubaiak jöhetnek haza, akik 14 napos karanténba kell vonuljanak. Kubában szintén korlátozzák a nyilvános rendezvényeket. A kubai miniszterelnök, Manuel Marrero szerint

60 ezer turista van náluk, és 21 ember tesztje lett pozitív, egy olasz pedig meghalt.

A Dominikai Köztársaság kormánya pénteken az egész országra kiterjedő kéthetes kijárási tilalmat rendelt el, kizárólag az egészségügyi dolgozók, az egészségügyi ellátásra szorulók, a biztonsági magáncégek őrei, az újságírók és az elektromos hálózat karbantartását végzők mentesülhetnek ez alól. A fővárosban, Santo Domingóban

határozatlan időre lezárták a metróhálózatot, a légi és vízi közlekedés korlátozását rendelték el, és itt is bezártak az iskolákat, valamint a határokat lezárták. Eddig 72 fertőzöttet regisztráltak.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Nálunk még nem kell kapkodni, mert még nem döglik elegendő sebességgel a magyar (nyugger).
kereső
@Peller Anikó: Na igen- miközben a negyedik magyar halott egy 53 éves "nem nyugger".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.