Csehország fennállása óta soha nem volt kitéve ilyen nehéz próbatételnek, mint a mostani koronavírus-járvány – jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök az ország lakosságához intézett hétfő esti beszédében, amelyben elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért is.

A cseh miniszterelnök elnézést kért a hibákért, amelyeket kormánya vétett a válság kezelése során
Fotó: Youtube

A miniszterelnök közölte: senki nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, az egész világ még csak most tanulja, hogyan reagáljon a kihívásra. Emellett beismerte, hogy kormánya a helyzet kezelésekor hibákat vétett, illetve problémákat is okozott.

"Ezen hatalmas pandémia kezelését az egész világ, és mi is, önök is, csak most tanuljuk. Ezért kérem, bocsássák meg nekünk a részleges hibákat vagy problémákat. Egész sor van belőlük. Nyilvánvaló. Ez egy válsághelyzet, amelyre Európa egyetlen országa sem volt felkészülve"

- szögezte le.

Andrej Babis azt mondta, az utóbbi napokban foganatosított rendkívüli intézkedések hosszabb ideig is eltarthatnak, mint ahogyan azt a kormány tervezte. Kifejezte meggyőződését, hogy ezek az intézkedések rövidesen meghozzák a várt eredményeket, és az ország úrrá lesz a helyzeten.

Köszönetet mondott mindenkinek, kiemelten az egészségügyi dolgozóknak, a rendőrségnek, a tűzoltóknak, a katonaságnak és az önkénteseknek áldozatos munkájukért. Ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy a hatóságok továbbra is mindent megtesznek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

"Türelmet és megértést kérek mindenkitől. Közös erővel biztosan úrrá leszünk a problémákon"

- hangsúlyozta a kormányfő beszédében, amelyet a közszolgálati Cseh Televízión kívül a két legnagyobb kereskedelmi csatorna is közvetített.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Egyenes beszéd volt.
O1G-tol mikor fogunk ilyet hallani? Pedig a fideSS hibabol kifolyólag, már 8 ember meghalt és vélhetőleg több ezer megfertozodott a vírus miatt.
szép új világ
@Yoda69: A járvány még el sem érte az országot, mikor a csuti dakota megtalálta az összefüggés a migráncsok, Soros és a járvány között.
Orbán szájából az elnézés kérés csak egy féleképpen tudom elképzelni. Valahogy így:
- Elnézést kérek, ezt elfelejtettem ellopni, de már is viszem.
nezelodo
Ez a fazon sem piskóta de legalább javít a saját, nem éppen kedvező megítélésén, és hamut szór a fejére. A Kármelita kriptában viszont nem fával fűtenek, tehát ne számítsunk ilyen beismerésre, akármekkora káosz is van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.