Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is négyezer felett van.

Döbbenetes új rekord: Olaszországban majdnem ezer ember halt meg egyetlen nap alatt a koronavírus miatt

Az igazolt fertőzöttek száma 4401 volt az utóbbi egy nap alatt, ami valamivel kevesebb mint a csütörtöki 4492, de több a szerdai 3491-hez képest. A számok folyamatosan ingadoznak: szombattól enyhe, de fokozatos csökkenés volt megfigyelhető, majd újabb emelkedés. Az adatok ingadozásához hozzájárulnak a nem egyenletesen növekvő számban végzett vírustesztek is.

Az "új" elhunytak száma csütörtökön 712 volt a többször javított végleges számítások szerint.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte 89 498-t.

Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) mérései szerint a járványgörbe már napok óta süllyedésnek indult, de az ország különböző részein más és más fázisban van a fertőzés terjedése.

Március 31-én a gyász jeleként félárbócra eresztik a nemzeti zászlókat az egész országban.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
mi van a taljánoknál? valami nagyon nem stimmel. Az olaszok nem hülyék, ennek valami oka csak van.
Azt hinné az ember, hogy lassan lecseng, erre tessék...

Nálunk azt károgják, hogy csak most jön a java, a csoportos megbetegedések időszaka...ezt olyan mondhatja csak, aki tud valamit.
Ha mindenki maszkot viselne, ha a kijárási korlátozást be is tartanák, akkor talán nem futnánk bele olyan pofonba, mint az olaszok.
levarosbukta
@jesz: Ne felejtsd el azért azt sem, hogy az Olaszország egy átjáróház minden náció számára. Milliók repkedtek oda-vissza amikor már javában fertőzték egymást keresztbe-kasul az emberek. Ráadásul későn kaptak észbe, későn tettek korlátozó intézkedéseket.
Nem azt mondom, hogy nálunk nem hazudnak a fertőzöttek számáról de szerintem jóval kevesebb halálozás lesz itthon mert nagyságrendileg kevesebb turista érkezett hazánkba mivel a turistaszezon június eleje vége fele kezdődik nálunk.
Mindazonáltal egyetértek azzal hogy sokkal elővigyázatosabbnak kellene lenniük az embereknek itthon. Maszk, kesztyü és folyamatos fertőtlenítés sokat számít.
levarosbukta
@jesz: és még ami nekünk kedvez, a busójáráson kívül nem volt ebben az időszakban olyan nagy fesztivál ami rengeteg embert csődit egy helyre. Ha nyáron bukik ki a járvány sokkal súlyosabb helyzet lenne itt is és lesz is ha nem tartják be az emberek fegyelmezetten az előírásokat.
simmering73
Nem az ellenzék, hanem az imádott kormányod végzi rosszul a dolgát azzal, hogy alig végeznek tesztek. Így fertőzöttek sincsenek - statisztikailag. Miközben a kórházakban gőzerővel alakítják át a kórtermeket fertőzöttek számára. Ha ilyen faszán állunk, ugyan mire ez a nagy sietség? Te komolyan egy ilyen szopós bárány vagy, vagy jól megfizetnek?
Eriksson
@jesz: 19:43 Olaszországban másképpen kezelik a járványügyet. Nem egységesek az előírások, tartományonként különbözőek. A helyi hatóságoknak saját belátásukra vannak bízva a helyi intézkedések.
peterkelemen
Hú az döbbenete a 60 milliós Olaszországban. Idióták! Világjárványhoz viszonytva majdhogynem a nullával egyenértékű.
Pálinkás Pál
@Pegero: nos sosem fog semmit mutatni,...mert tizedét sem végzik a teszteknek el...mint más országok...a boncolást megtiltották,véletlenül se derüljön ki hogy esetleg a vírus vitte el a delikvenst...a felsorolt országokban nagyságrendekkel többen laknak,és a leg migránsfertőzött helyek...soroljam még???
verőce21
A társadalomszelektáló vírusjárvány lecsengése után, új élhetőbb világ fog ráköszönteni az emberiségre.
Pálinkás Pál
Tenném hozzá hogy az elhunytak zöme továbbra is 75-90 év között van!!! más betegségekkel tarkítva...most komolyan,mire ez a világhiszti??? szerintetek hányszorosa lesz a gazdasági válság áldozatainak száma a koronában elhunyt öregekhez képest???
Most lehet huhogni a tény az tény...és a számok is az igazamat támasztják alá!!!
Borsodi
@Pálinkás Pál: Megoldódik a nyugdíj, akik betegek úgysem dolgoznak,túl sokan vannak Kínában.Ez valóban egy hiszti de elég furcsa az biztos ahogy kezelik.
Pálinkás Pál
@Borsodi: pontosan...valakiknek világszinten érdeke a gazdaság bedöntése!!
Pálinkás Pál
még eszembe jutott egy érdekeség...
nepesseg.population.city/olaszorszag/
itt percenkénti frissítéssel jönnek az adatok...valahogy érdekes módon több a születés mint a halálozás...ez bizonyára jellemző egy járványsújtotta országra,igaz??
félreértés ne essék,nem a járvány meglétét vitatom, hanem a miatta hozott gazdaságbedöntő intézkedéseket világszerte!!!
Pálinkás Pál
@Pegero: te barom,nem én sorolom fel...megnyitod a linket és megnézed!!!
szar ügy amikor más a valóság mint amit szajkóztok mi???
Pálinkás Pál
@Pegero: én megtéged ökör...tökömért szólsz hozzám?? kussolj el a polgári körben,...
Pálinkás Pál
@Pegero: ez még tőled is gyenge volt...pedig nem vártam sokat!!
verőce21
Itthon viszont egészen döbbenetes, hogy lipsik szinte a vírusnak drukkolnak, csak bukjon a kormány! A hatalomért semmi nem drága nekik.

Azt kell mondanom, teljesen nyilvánvaló, hogy továbbra sem érdekli őket az, hogy egy elképesztően veszélyes helyzet van az egész világon, és óriási erőfeszítéseket tesz a magyar kormány is annak érdekében, hogy a válságot, amennyire lehet fékezze és egy csomó ember életben maradjon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.