Már Európa egyik legjobban sújtott országában is javul a helyzet.

Megnyugtató hírek Olaszországból: így áll az ottani járványhelyzet

Kétszáznyolcvanöttel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban – közölte csütörtök este az olasz polgári védelmi hatóság az utolsó járványtájékoztatón. Mostantól a hatóság kizárólag interneten közli a számokat, nem tartanak több sajtótájékoztatót a járvány adatainak alakulásáról.

Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint háromezerrel csökkent, ezzel párhuzamosan rekordot döntött a gyógyultak száma is.

A halottak száma csökkent a szerdán mért 323-hoz képest. Hetek óta ez az első alkalom, hogy a halottak száma egy nap alatt háromszáz alá süllyedt.

Az aktív fertőzöttek egy nap alatti száma 3106-tal csökkent, ami az eddigi legjobb adatnak számít. A jelenleg regisztrált betegek száma 101 551. Közülük több mint 81 ezren házi karanténban tartózkodnak. Intenzív osztályon 1694-en maradtak, amely szám a tizenöt nappal ezelőttinek a fele.

A gyógyultak száma túllépte a 75 ezret. Az utóbbi huszonnégy órában 4693-mal nőtt a gyógyultak száma, ami szintén az eddigi legjobb adat. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma 205 463.

A gócpont Lombardiában egy nap alatt 598 beteget szűrtek a korábbi 786-hoz képest. A tartományban a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladja a 75 ezret. Kilencvenhárman haltak meg a korábbi száznégyhez képest. A régióban február 20. óta több mint 13 ezren veszítették életüket a járványban. Ezzel egy időben a február 23-án elsőként vesztegzár alá helyezett Lodi és Cremona kórházai jelezték, hogy kilenc korábban már meggyógyult,és a teszteken negatívnak bizonyult személy fertőzödött meg ismét.

Olaszország minden tartományában a fertőzésterjedést mutató R0-érték egy alatt van. Luca Richeldi a polgári védelem egészségvédelmi szakértője elmondta az utóbbi tizenöt napban felére sikerült csökkenteni a halottak napi számát, megkétszereződött a gyógyultak napi létszáma. Csütörtökön az olaszországi tartományok felében száz alatt volt a napi diagnosztizált fertőzöttek száma. Majdnem kétmillió vírustesztet végeztek el az utóbbi több mint két hónapban.

„Az óvintézkedések megtették a hatásukat. A járvány új szakaszába léptünk”

– mondta Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője. Bejelentette: mostantól a hatóság kizárólag interneten közli a számokat, nem tartanak több sajtótájékoztatót a járvány adatairól.

Borrelli hozzátette: a polgári védelem továbbra is az óvintézkedések tiszteletben tartását tanácsolja, mindenekelőtt a társadalmi távolságtartást.

Forrás: MTI/Blikk

Kép: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.