Még egy ország hírszerzése véli tudni az igazságot.

Ez lenne az igazság Kim Dzsong Un állapotáról? Újabb információk érkeztek

A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg – jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség.

A CNA szerint Csiu ezt válaszolta a kormánypárt egyik képviselőjének kérdésére a parlamentben, de további részletekkel nem szolgált. A törvényhozó kérdésére, hogy az észak-koreai vezető életben van-e, az NSB vezetője elmosolyodott, és kitért a válasz elől.

A tajvani ellenzék annak lehetőségével kapcsolatban intézett kérdést Csiuhoz, hogy Kim halála esetén hatalmi űr keletkezne Észak-Koreában. Ezzel kapcsolatban az NSB vezetője elmondta, hogy a tajvani hírszerzés fel van készülve egy ilyen eshetőségre.

A visszavonult tábornok – aki korábban miniszter és vezérkari főnök is volt – elmondta, hogy az NSB rendelkezik információval az észak-koreai helyzetet illetően, de arról csakis "zárt ajtók mögött" beszélhetne, mivel ha azt nyilvánosan tenné, veszélybe sodorná a forrásokat.

Az észak-koreai vezető egészségi állapotával kapcsolatos találgatások először azt követően merültek fel, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésének évfordulóján tartott megemlékezésen, holott Észak-Koreában ez a legnagyobb ünnep. Az észak-koreai vezető már az április 15-i parádét megelőző napokban sem mutatkozott a nyilvánosság előtt.

A CNN amerikai hírtelevízió a múlt héten azt közölte, hogy Kim Dzsong Un szív- és érrendszeri műtéten esett át, és súlyos az állapota. Más források szerint Észak-Korea legszorosabb szövetségese, Kína szakértői csoportot, köztük orvosokat küldött Phenjanba.

A KCNA észak-koreai hírügynökség legutóbb április 12-én írt arról, hogy a legfőbb vezető megjelent az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén, ám azóta nem jelentett a vezető tevékenységéről, pedig ez rendszeresen vezető hír a pártállami médiánál.

A két Korea kapcsolatával foglalkozó Kim Jön Csul dél-koreai egyesítési miniszter mindazonáltal nemrég a parlament külügyi bizottságának ülésén hiteltelennek nevezte az észak-koreai vezető állapotával kapcsolatos meg nem erősített jelentéseket, és "álhíreknek" minősítette őket. "Rendelkezünk olyan hírszerzési információkkal, amelyek lehetővé teszik, hogy magabiztosan azt mondhassuk: nincsenek szokatlan jelek (Észak-Koreában) – fogalmazott.

Forrás: MTI/Portfólió

Kép: MTI/Észak-koreai Hírügynökség

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

libellle
ez a diszno is halálra zabálta mar magat. reméljük.
division
@Clavigo: Mi más is volna...Ha odaszülettél volna menekülnél Magyarországra, csak nem engednének:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.