Joe Biden volt alelnök tagadja a vádakat.

Ő győzheti le Trumpot a választásokon, de már most szexuális zaklatással vádolják

Joe Biden, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje egy televíziós interjúban és egy közleményben is tagadta pénteken az ellene felhozott szexuális zaklatási vádakat.

"Nem, ez nem igaz, egyértelműen kijelentem, hogy ez soha, de soha nem történt meg" – állította az MSNBC reggeli magazinműsorában az amerikai politikus.

Biden egy hónap után szólalt meg személyesen is az ügyben. Egyik volt munkatársnője, a jelenleg 56 éves Tara Reade hetek óta azzal vádolja őt, hogy 1993-ban, amikor még szenátor volt, Biden a szenátus folyosóján erőszakoskodott vele, s amikor később szót emelt ez ellen, kirúgták az állásából. Reade több médiumnak is nyilatkozott erről, de Biden eddig csak szóvivőnője révén cáfolta a vádat.

Pénteki interjújában Biden kijelentette: a nemzeti levéltárban sem található dokumentum arról, hogy valaha valaki is panaszt tett volna róla ilyen ügyben. Azt azonban kategorikusan visszautasította, hogy a delaware-i egyetem archívumában lévő, rá vonatkozó dokumentumokat közzétegye. Biden régebben Delaware állam szenátora volt, s jelenleg is ott lakik. A politikusi pályafutására vonatkozó valamennyi dokumentumot a helyi egyetem archívumának adta át, de amikor több amerikai lap újságírója is nemrégiben szeretett volna kutatni a dokumentumok között, az egyetem igazgatótanácsa ezt elutasította. Az intézmény igazgatótanácsának Joe Biden is tagja.

Az Obama-kormányzat volt alelnöke és a demokraták várható elnökjelöltje kifejtette: mindig azon az állásponton volt, hogy ha egy nő ilyen vádakkal hozakodik elő, akkor meg kell hallgatni, de alaposan ellenőrizni is kell, amit mond. "Ennek ebben az esetben is így kell történnie" – fogalmazott, hozzátéve, hogy a sajtónak "kérlelhetetlenül" ki kell derítenie az igazságot. "Az igazság pedig az, hogy ezek az állítások hamisak" – hangoztatta.

Az elmúlt hetekben Joe Biden számtalan interjút adott az amerikai sajtóban, de az újságírók tartózkodtak attól, hogy a szexuális vádakra vonatkozó kérdéseket tegyenek fel neki. The New York Times, a The Washington Post és az AP hírügynökség is belevágott oknyomozó riportba, de ők csak Reade egyik névtelenül nyilatkozó ismerősét találták meg. A The New York Times a Biden-kampánytörzs kérésére utólag korrigálta az egyik cikkét. Az egykori szenátusi munkatársak pedig vagy nem emlékeztek az ügyre, vagy cáfolták a vádakat. Több másik orgánum azonban – köztük a Business Insider – teret adott a vádat alátámasztó interjúknak is, s előkerült a CNN hírtelevízióból egy 1993-ban sugárzott beszélgetés is, amelyben Reade édesanyja beszélt lánya megpróbáltatásairól, igaz, csak "egy ismert szenátorként" említve a zaklatót.

Biden a pénteki televíziós interjú után közleményt is kiadott, amelyben megismételte az interjúban elhangzottakat és azt hangoztatta: Reade többször is változtatott a történeten, és semmilyen dokumentummal nem tudja alátámasztani a vádakat. A közleményben hozzátette: azt kéri a szenátus titkárától, hogy kérjen ki a nemzeti levéltárból bármilyen dokumentumot, amely alátámasztja, hogy panaszt emeltek ellene szexuális zaklatás miatt.

Forrás: MTI

Kép: MTI/EPA/Shawn Thew

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
legott
Ki ez a vén g*ci?
Valahol valakik megírták, hogy már csak vén demeans öregemberek (hetven és a halál közt) indulhatnak az elnöki posztért?
A világ kifordult önmagából...
De ez így van jól !!!
peterkelemen
Joe Biden = Kína barát. Nagyon nem lenne jó.
jesz
tagadni...tagadni...tagadni..talán sikerül.
Eriksson
1993-ban? Ezek a cekcuális vádak olyanok, mint a háborús bűnök: Sose évülnek el.
solidedge
A Trump kampánystáb gyorsan elkezdett vájkálni Biden múltjában. Azonnal felkeresték az érintett hölgyeket és felkérték őket hogy tegyenek feljelentést, természetesen a jutalom nem marad el. Nem mondom hogy a szekszuális zaklatás koholt, de ennyi év után elővenni több mint érdekes. A dolog lényege, hogy a politikai ellenfelet meg kell karaktergyilkolni. De nem kell messze menni. Választás előtt szép hazánkban is lejárató cikkeket közölnek az ellenfélről, majd a választás után kifizetik a nem nagy büntetés összeget és a lap alján kis betűvel, vagy a médiában éjfélkor bocsánatot kérnek. Ez a módszer nagyon hatékony, mert 1-2 millió forintból választók tízezreit lehet odaédesgetni.
Eriksson
@fideszes gyökér: Van már saját demokrata zaklatónk, kellene ide még egy Biden is?
Eriksson
@fideszes gyökér: Nem emlékszem a nevére, de már nincs a parlamentben.
Nessy
Érdekesek manapság a nők! 15 - 20 év után jut eszükbe nagy csinnadrattát csinálni a zaklatásukból, természetesen csak választások, kinevezések előtt, ha megéri nekik! Politikai megrendelést felvesznek. Ez nálunk is így működött, működik! Hiszen Krapancsák Húgó , vagy John Smidt segédmunkással kapcsolatosan nincs hírértéke, karakter gyilkolásra sem alkalmas!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.