Most épp a brit gazdagokról jött ki egy felmérés – nem kímélte őket a vírus.

Elképesztő vagyonokat buktak a leggazdagabb emberek a koronavírus miatt

Alig néhány hét alatt több mint 50 milliárd fontot vesztettek a brit gazdagok leggazdagabbjai a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai miatt, amelyek a brit uralkodó befektetési portfolióját sem kímélték.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról.

A vasárnap 32. alkalommal megjelent összesítés szerint a brit szupergazdagok felső kasztjának összvagyona jelenleg 743 milliárd font (csaknem 298 ezer milliárd forint), 29 milliárd fonttal kevesebb, mint tavaly.

Ez az egyenleg tartalmazza a tavalyi Rich List összeállítása és a Covid-19 járvány kezdete óta végbement vagyongyarapodást is, amely – ha a koronavírus terjedésének megfékezését célzó, a gazdasági aktivitást és a piaci árfolyamokat is szélsőséges mértékben visszavető korlátozások nem törték volna meg a folyamatot – az idén újabb rekordra emelte volna a felső ezer összvagyonát.

A Rich List 2020 összeállítói szerint azonban a járvány elhatalmasodásának kezdete óta eltelt alig két hónap alatt a gazdasági és a piaci veszteségek 54 milliárd fontot (csaknem 22 ezer milliárd forintot) vittek el a brit szupergazdagok vagyonából.

A lista felső tízes mezőnyének tagjai összesen 15 milliárd fontot vesztettek március óta, és a milliárdosok száma is csökkent: jelenleg 147 fontmilliárdos él Nagy-Britanniában, néggyel kevesebb, mint tavaly.

A milliárdosok világfővárosa mindazonáltal továbbra is London, ahol a The Sunday Times vagyonlistájának szerkesztői szerint 89 fontmilliárdos él, több, mint a világ bármely más városában.

A lista szerkesztői hangsúlyozzák ugyanakkor azt is, hogy a globális pénzügyi válság 2009-ben elért mélypontja óta most először csökkent a Rich List tagjainak összesített vagyona.

Az idei milliárdos ranglista legnagyobb vesztesei a Hinduja testvérek, akik tavaly még vezették a vagyonlistát, ám azóta 6 milliárd fonttal lettek szegényebbek, és 16 milliárd fontra becsült jelenlegi vagyonukkal a Rich List 2020 második helyére szorultak vissza. Sri és Gopi Hinduja multinacionális vállalkozási hálózata az olaj- és az autóipartól a pénzügyi szolgáltatásokon át az ingatlan- és a médiapiacig terjed.

Az idei Rich List első helyezettje – és legnagyobb nyertese – Sir James Dyson, az úttörő, gyakran meghökkentő technológiai újításairól ismert ipari nagyvállalkozó, akinek vagyona a lista összeállítóinak becslése szerint 3,6 milliárd fonttal 16,2 milliárd fontra emelkedett. Dyson gyarapodásának egyik fő hajtóereje – legalábbis a koronavírus-járvány kezdetéig – termékeinek dinamikus kereslete volt a kínai piacon.

Az irodalmárok vagyonlistáját továbbra is a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2020 szerkesztői 795 millió fontos vagyont tulajdonítanak, 45 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling az 1990-es évek elején még heti 70 fontos segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listáját Sir Paul McCartney és a korábbi örök második Lord Andrew Lloyd Webber vezeti holtversenyben. A Beatles egykori basszusgitárosa és a világhírű musicalszerző vagyona a Rich List 2020 szerint jelenleg egyaránt 800 millió font (320 milliárd forint). Ez Lloyd Webber esetében 20 millió fontos csökkenést, McCartney esetében 50 millió font gyarapodást jelent.

A fiatal zenésznemzedék mezőnyét Rihanna vezeti, aki először szerepel az összeállításban, és a Rich List 2020 szerkesztői által 468 millió fontra becsült vagyonával a harmadik helyre került, rögtön maga mögé utasítva a brit rock veterán szupersztárját, Sir Elton Johnt is. Sir Elton a vagyonlista szerkesztőinek becslése szerint 40 millió fontos gyarapodással 360 millió fontot tudhat bankszámláján, de ez is csak a negyedik helyre volt elég.

A Rich List multimilliárdos élmezőnyéhez képest a brit uralkodó szinte szegénynek tűnik. A 94 esztendős II. Erzsébet királynő az idei listán 350 millió fonttal szerepel; ez 20 millió fontos veszteség tavaly óta. Ez azt is jelenti, hogy az uralkodó 16 helyet visszacsúszott egy év alatt, vagyona ugyanis tavaly a 356., az idén azonban már csak a 372. helyhez volt elegendő a Rich List ezres mezőnyében.

A Rich List 2020 szerkesztői szerint a királynő vagyonának apadását elsősorban az okozta, hogy a koronavírus-járvány okozta piaci viharok a királyi ház befektetési portfolióját is megtépázták.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A kisember is sokat bukott. A szájmaszkot 20 Ft helyett 600 Ft-ért vette, a szűrős maszkot pedig 3000-ért. A koronavírusnak volt egy pozitív hatása is. Rájöttem hogy mennyi haszonleső, más baját kihasználó senkiházi van az országban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zsopiale
Úgysem az ő pénzük volt, hanem elbitorolták, és úgyis maradt még a férgeknek bőven...
division
@Zsopiale: Te el sem tudod képzelni, hogy munkával, tudással mennyi pénzt lehet keresni. Kár, hogy magadból indulsz ki folyton...
1magyar
@division: Azért mert becsülettel, jó úton nem lehet annyit keresni. Csak állami "segítséggel",csalással, törvények kijátszásával avagy meghozatalával.
1magyar
@Gyütt Mönt: A tőzsde is arra jött létre, hogy hazárdírozhassanak. Ezért ott is a sumákolók nyernek.
Gyütt Mönt
@1magyar: mint látom, nem sokat értesz a tőzsdéhez. Engem elvitték vendéglátóim a londoni tőzsdére és elmagyarázták a működését. Ott dől el, hogy egy vállalkozás t mennyire értékelnek a befektetők. Oda fektetik a pénzüket, ahonnan nyereséget (osztalékot) remélnek. A rosszul prosperáló helyről kivonják. Hihetetlenül kifinomult módszereik vannak arra, hogy kiválasszák a megfelelő helyeket. Ez bizony nem csalás, nincs ebben semmi tisztességtelen.
division
@1magyar: Igen, lehet úgy is, de lehet másként is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.