Spanyolországban hónapok óta először száz alá csökkent az új koronavírus okozta halálozás, az elmúlt egy nap során 87 ember halt meg a fertőzés következtében – jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

Hónapok óta először száz alá csökkent a napi halálozás Spanyolországban

Fotó: Ricardo Rubio/Europa Press - Getty Images

A március elején igazolt első koronavírusos haláleset óta 27650-en hunytak el. A járvány tetőpontján, április 2-án 950-en haltak bele a fertőzésbe. A szaktárca adatai szerint a gyógyultak száma már meghaladta a 149 ezret.

A SARS-CoV-2 nevű vírust 421 páciensnél mutatták ki az elmúlt 24 órában, míg a fertőzés január végi megjelenése óta 231 ezer 350 aktív esetet igazoltak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-teszttel. Már lezajlott fertőzést 46 ezer 369 embernél azonosítottak ellenanyag-vizsgálattal.

A járvány kezdete óta kórházi ápolásra 125 110-en szorultak, 327-en az elmúlt egy napban kerültek be. Közülük 28-an kerültek intenzív osztályra, ahol összesen 11 ezer 528 pácienst láttak el.

Az új koronavírust 50 ezer 938 egészségügyi dolgozó kapta el, a minisztérium azt nem közölte, hogy közülük mennyien hunytak el.

A fertőzések többsége jelenleg az egészségügyi és szociális területen fordul elő – mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi napi online sajtótájékoztatóján.

A járványügyi vezető bejelentette: azokon a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, ahol az óvintézkedések enyhítésének egyes fázisa van érvényben, megszüntetik a szabadidős tevékenységek korosztályos idősávját. Az adatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken sokkal kevesebben fertőződtek meg, mint a nagyvárosokban – tette hozzá.

Hétfőtől Spanyolország területének 70 százalékán lesz érvényben az egyes fázis, amelyben például a családtagok két hónap után először újra meglátogathatják egymást otthonukban. Emellett létszámkorlátozással ugyan, de kinyithatnak az éttermek teraszai, a kulturális és vallási intézmények is.

A spanyol kormány a jövő héten ismét, immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását, de ezúttal nem 15 napra, hanem "körülbelül egy hónapra", amíg tart a járványügyi korlátozások fokozatos, négy fázisban tervezett feloldása.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.