Több mint 1900-zal csökkentette a koronavírus okozta regisztrált halálesetek számát a spanyol egészségügyi minisztérium, mivel hibákat talált az adatok felülvizsgálatakor – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján Madridban hétfőn.

A járványügyi vezető elmondta: a 17 tartománytól és a két észak-afrikai exklávétől érkező tájékoztatókban előfordultak kétszer jelentett halálesetek, illetve olyan elhunytak is, akiknél vizsgálat nem igazolta a koronavírus-gyanút.

A szaktárca szerint Spanyolországban eddig 26 834-en veszítették életüket a fertőzés következtében, szemben a vasárnap közölt 28752-vel.

Az elmúlt 24 órában 50-en hunytak el, a halálozás kilencedik napja maradt száz alatt.

A minisztérium kiigazította a regisztrált fertőzöttek adatait is, eszerint eddig 235 400 esetben azonosították a SARS-CoV-2 nevű vírust, ami 372-vel kevesebb mint, ami a vasárnapi jelentésben szerepelt. Egy nap alatt 132 új fertőzöttet szűrtek ki.

Arancha González Laya spanyol külügyminiszter Twitter-oldalán közzétette, hogy júliustól eltörlik a külföldről érkezők számára kötelező kéthetes karantént, amelyet május 15-én vezettek be.

A döntést összhangban van a központi kormány hétvégi bejelentésével miszerint júliustól az ország ismét megnyílik a külföldi turisták előtt.

Spanyolországban hétfőn újabb járványügyi enyhítések kezdődtek, például a fővárosban több mint két hónap után megnyitotta kapuit a híres Retiro park, a kávézók , éttermek pedig megnyitották teraszaikat, minden vendég után fertőtlenítve a székeket és asztalokat.

Az elmúlt hónapokhoz képest jóval több embert lehetett látni az utcákon, de sehol nem alakult ki tumultus, és a legnépszerűbb belvárosi területek forgalma jóval elmarad az ilyenkor szokásostól.

Madridban felavatták az első olyan automatát, amelyből szájmaszkot és kézfertőtlenítőt lehet vásárolni. Előbbi viselése kötelező, nem csak a tömegközlekedési eszközökön, hanem minden olyan nyilvános helyen, ahol nem lehet tartani az előírt két méteres távolságot. A napokban összesen tíz metróállomásra helyeznek ki ilyen készüléket.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Lehet ezt ennél még "efftársibban" is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.