Szigorú óvintézkedések mellett nyithatnak újra a szállodák, a fitnesztermek és a fürdők pénteken Ausztriában. A koronavírus-járvány esetleges terjedésének megelőzésére elrendelt szabályokról szerda délután Bécsben Rudolf Anschober egészségügyi miniszter tájékoztatott.

A tárcavezető "észszerű cselekvésre" szólította fel a lakosságot. Elsősorban a kötelező távolság betartásának és a szájmaszk viselésének fontosságára figyelmeztetett. Hangsúlyozta: az általános óvintézkedések "alapvető feltételei" a fokozatos újranyitásnak. A stabil járványhelyzetnek köszönhető, hogy az enyhítések harmadik szakaszában a szálláshelyek és a szabadidős létesítmények is újranyithatnak – tette hozzá.

A szállodák közösségi tereiben legalább egyméteres távolságot kell tartani. A szabály nem vonatkozik azokra, akik egyébként közös háztartásban élnek, vagy közösen szerveztek kikapcsolódást. El lehet tekinteni az előírástól akkor is, ha az épület belső tereinek kialakítása miatt minimális a fertőződés veszélye. A bejáratnál és a recepción kötelező szájmaszkot viselni.

A menedékházak és az ifjúsági szállók hálóhelyiségeiben a korábban tervezett két méter helyett elegendő másfél méter távolságot tartani.

Ismét lehet szervezni esküvőket és temetéseket is, legfeljebb százfős létszámmal.

Július 1-jétől a beltéri rendezvényeken legfeljebb kétszázötvenen, a kültérieken pedig ötszázan vehetnek részt; feltétel azonban, hogy az emberek csak a számukra kijelölt helyre ülhetnek.

Augusztustól a beltéri eseményeken már ötszázan, a kültérieken hétszázötvenen lehetnek jelen. A helyi közigazgatási hivatal engedélyével ugyanakkor akár ezer embert is meg lehet hívni a beltéri, ezerkétszázötvenet pedig a kültéri rendezvényekre. Ennek feltétele azonban, hogy négy héttel korábban "Covid-19-es megelőzési tervet" kell készíteni. A rendezvényeken is kötelező a szájmaszk viselése; a vendégek az ülőhelyükön csak akkor vehetik le azt, ha a székek között legalább egy méter távolság van.

A szabadtéri fürdőkben azokon a helyeken, ahol napozni lehet, az óvintézkedések részeként tíz négyzetméterenként csak egy személy tartózkodhat; ez alól is kivételt jelentenek a közös háztartásban élők. A medencékben hat négyzetméterenként legfeljebb egy személy lehet jelen, az öltözőkben és a zuhanyzókban pedig egy méter távolságot kell tartani. A kézmosás és a szájmaszk viselése egyaránt előírás a bejáratnál, az öltőzők és a zuhanyzók területén, valamint a kabinoknál. A szájmaszkot kizárólag zuhanyzás közben és a medencékben lehet levenni. A szabályok betartását a fürdő vezetésének kell lehetővé tennie és ellenőriznie. Így például nekik kell ügyelniük arra is, hogy a fürdő területén vagy a medencékben ne lépjék túl a megengedett létszámot. A vendégek előzetesen interneten vásárolhatják meg a belépőjegyeiket.

Ausztriában 16 537-en kapták el a koronavírus-fertőzést, közülük 15 228-an meggyógyultak. A megbetegedés szövődményeibe 645-en haltak bele.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ElizabethVU77
A hеlyi аnуukáкnаk anоnim szехre vаn szükségüк!
Сsаk üzenet, és кérje mеg, hogy bаszd mеg!
----
ki​​s​sia​​.cl​ub

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.