Ez már a második embercsempész-fogás a héten Temes megyében

Embercsempészéssel gyanúsított török állampolgárt helyeztek 30 napos előzetes letartóztatásba Romániában, miután az általa vezetett furgon rakterében 13, személyazonossági iratokkal nem rendelkező külföldit találtak

– közölte szombaton a román határrendőrség.

A határrendészek az illegális migráció megfékezését célzó péntek hajnali művelet során Temeskirályfalva (Cralovat) területén, 120 kilométernyire a Nagyalak-Csanádpalota határátkelőtől ellenőrizték a gyanús járművet. A helyszínre egy egészségügyi egységet is kihívtak, hogy végezze el a jármű utasainak járványügyi szűrését, majd a határrendészet székhelyére kísérték őket.

Kihallatásuk során a furgonban elbújtatott külföldiek szíriai állampolgároknak mondták magukat, és azt állították, hogy a török járművezető illegálisan akarta átjuttatni őket a román-magyar határon, hogy Nyugat-Európába jussanak.

A török sorőr ellen embercsempészés, utasai ellen pedig illegális határátlépés gyanújával indult büntető eljárás.

Ez már a második embercsempész-fogás a héten Temes megyében: szerdán afrikai, illetve arab országokból származó migránsokat Románián és Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttató, 16 tagú embercsempészbanda felszámolását jelentették be a román hatóságok.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.