Amerikai republikánus törvényhozók kedden levélben kérték Donald Trump elnököt, hogy ne csökkentse a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámát.

"Hitünk szerint egy ilyen lépés jelentős károkat okozna az Egyesült Államok nemzetbiztonságának, és megerősítené Oroszország helyzetét is a mi rovásunkra" – fogalmaztak az elnökhöz intézett, kedd este az amerikai sajtóban is megjelent levelükben a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus tagjai.

A képviselők "aggodalmukat" fejezték ki, és azzal érveltek, hogy Európában nem csökkent "az Oroszország jelentette fenyegetettség". Leszögezték, hogy "egy NATO iránti gyöngébb amerikai elkötelezettség jele tovább bátorítja majd az orosz agressziót".

A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt héten jelentette, kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy az amerikai elnök utasítást adott a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére: őszig 9500 katonát vonnának ki a mintegy 35 ezres kontingensből.

Sem a Fehér Ház, sem a Pentagon (védelmi minisztérium) nem erősítette meg a sajtóinformációkat, Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter pedig hétfőn Berlinben azt nyilatkozta, hogy nem kaptak hivatalos értesítést ilyen jellegű amerikai döntésről.

A republikánus képviselők ugyanakkor leszögezték, egyetértenek a washingtoni kormányzattal abban, hogy Németországnak sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a közös védelmi költségekhez.

A Fehér Ház egyébként korábban már meglebegtette, hogy amerikai katonákat telepít át Németországból Lengyelországba.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.