A 22 éves férfi tette példátlan az országban.

Vérfürdő az iskolában: több gyereket megkéselt a túrócszentmártoni ámokfutó, a rendőrök lelőtték

Egy embert megölt, öt másikat – köztük gyerekeket is – megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön – közölte a szlovák Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Újabb részletek derültek ki a támadásról! A fiatal késes ámokfutó indítéka egyelőre nem ismert, az viszont igen, hogy az elkövető korábban az iskola növendéke volt. A 22 éves túrócszentmártoni (Martin) férfit a helyszínre érkező rendőrök lelőtték. A támadás során az iskola igazgatóhelyettese vesztette életét, illetve a támadó megsebesítette az igazgatónőt, két tanárt és két gyereket is.

A támadó a délelőtti órákban az iskola üvegajtaját betörve jutott az épületbe, ahol a gondnok megpróbálta feltartóztatni, de sikertelenül – közölte a rendőrség. A támadó ezután berohant az egyik osztályba, ahol késével megsebesített egy tanárnőt és két iskolást, majd folytatta ámokfutását, amelynek során az őt ugyancsak feltartóztatni igyekvő igazgatóhelyettest halálosan megsebesítette. A támadót végül az iskolába érkező rendőrök fegyverrel fékezték meg, de az épület falán visszapattant lövedékek kettőt közülük is megsebesítettek.

A sebesülteket a túrócszentmártoni kórházba szállították, ahol ellátták az iskolai alkalmazottak és a gyerekek mellkasi, nyaki, illetve az alsó végtagokon szerzett súlyos szúrt sebesüléseit, illetve a rendőrök lövedék okozta könnyebb sérüléseit. Bár az összes sérült további kórházi kezelésre szorul, életveszélyben egyikük sincs.

A város polgármestere a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadás lehetséges okait vizsgálva eddig nem találtak arra utaló jelet, hogy az elkövető valamiféle múltbéli sérelemért vagy hasonlóért akart volna bosszút állni.

Az incidenst követően a szlovák belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány és a pozsonyi törvényhozás elnöke is a helyszínre utazott. A tragédia miatt vezető politikusok egész sora fejezte ki sajnálatát és részvétét, és elítélték az iskolai támadó tettét, amilyenre mindezidáig nem volt példa Szlovákiában.

Forrás: MTI/Blikk

Kép: MTI/AP/Erica Durcova

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mit szólnátok okosok, ha magyar ellenes tüntetés lenne???
Hasonlóan a Deák térihez??? =)) valami barom kitalálná, és elhíresztelné, hogy biztosan magyar!
jesz
..."a rendőrök lelőtték"..

Így kell ezt, nem szarakodni. Pénzt, időt, takarítanak meg. Megmagyarázni ráérnek.
namihami
Ez egy hazai hír? Vagy csak a magyar elkövető okán ért meg két sornál többet? Mert ez egyébként kb. annyi, akkora hírértékkel bír.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.