Egyre fontosabb szerepet játszik a feszült helyzetben.

Ezért retteg az egész világ Kim Dzsongun húgától

Könnyen lehet, hogy hamarosan egy fiatal nő gyújtja be azt a szikrát, amely már évek óta háborúval fenyegeti a Koreai-félsziget törékeny békéjét.

Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun (36) húga, Kim Jodzsong (33) egyre komolyabb befolyással rendelkezik a kommunista ország állampártjában, és az új katonai akciói alapján egyáltalán nem a békés megoldásra törekszik.

Kim Jodzsong tavaly decemberben lett a párt központi bizottságának helyettes vezetője. Szakértők szerint azonban valójában a nő a kinevezett helyettese és majdani utódja diktátor bátyjának. Amikor néhány hete Kim Dzsongun hosszabb időre eltűnt, már azt is pedzegették, hogy a diktátor valójában halott, és húga már át is vette a hatalmat. Jodzsong egyébként korábban sokkal békülékenyebb volt, 2018-ban részt vett a dél-koreai Pjongcsangban rendezett téli olimpia megnyitóján is.

Forrás: Blikk

Kép: MTI/EPA/KCNA

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
@Szeparepa2: addig se robbantja ki a harmadik világégést !
namihami
@Szeparepa2: No, akkor a feladat adott.
És legalább a világ is nyugodtan hajthatja álomra a fejét. De akkor adjál bele mindent, de az apait legalább is.
Singer módszer...
szép új világ
@Gauntlet: Ha kell, szívesen küldünk Viagrát - már csak a világbéke érdekében... :)
Rockxy
jaja!
konoravirussos!
kerülje el mindenki, vagy bárki!
csak úgy....
ha a hugi bizonyít akkor a pufinak löttek! a diktatúrához szokottak észre sem fogják venni a változást!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.