Trump azt követően tette közzé bejegyzését, hogy Navarro kijelentette: vége a kereskedelmi tárgyalásoknak Kínával.

Cáfolta Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Twitteren a kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro nyilatkozatát, amely szerint megszakadtak a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások.

Az amerikai elnök a Twitteren leszögezte:

a kereskedelmi megállapodás Kínával teljes mértékben sértetlen.

Majd hangsúlyozta, hogy reményei szerint a kínaiak tiszteletben is tartják a megállapodásban foglaltakat.

Tanácsadóját cáfolja Donald Trump

Donald Trump azt követően tette közzé bejegyzését, hogy Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi tanácsadója a Fox televíziónak este adott interjújában kijelentette: vége a kereskedelmi tárgyalásoknak Kínával.

A tanácsadó szerint ennek oka az, hogy Washington csak azt követően szerzett tudomást a Kínában kitört koronavírus-járványról, miután a kínai tárgyalóküldöttség aláírta a kétoldalú kereskedelmi egyezmény első szakaszáról szóló megállapodást, és január 15-én elhagyta az amerikai fővárost.

Ide jöttek január 15-én, hogy aláírják a kereskedelmi egyezményt, és akkor már bő két hónapja tudtak a vírusról

– fogalmazott Navarro. A tanácsadó a kínai lépést a tokiói kormány 1941-es magatartásához hasonlította, amikor Tokió béketárgyalásokat folytatott Franklin Delano Roosevelt amerikai elnökkel, hetekkel a hawaii Pearl Harbor ellen intézett japán támadás előtt. Az interjúban úgy fogalmazott:

azt hiszem, itt és szerte az országunkban immár mindenki tisztában van azzal, hogy Kína hazudott, és (ezért) amerikaiak haltak meg.

Elemzők szerint a kereskedelmi egyezmény enyhíthet az Egyesült Államok és Kína közötti feszült viszonyon. Ez részben abból a kereskedelmi háborúból fakadt, amelyben Washington azzal vádolta Pekinget, hogy évtizedeken keresztül manipulálta a nemzeti valutáját és amerikai kereskedelmi titkokat tulajdonított el.

Trump a múlt hónapban a kereskedelmi egyezményről csupán annyit mondott: nagyon másként gondolkodik, amióta az Egyesült Államokban kitört a koronavírus-járvány. Nem említette azonban, hogy kormányának szándékában állna a tárgyalások felmondása.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.