Az egyik aktivista a Twitteren beszélt erről.

Eltávolítanák a Jézus-szobrokat is Amerikában, mert fehérként ábrázolják a Megváltót

A Black Lives Matter aktivistája, Shaun King arra kéri a politikai vezetőket, hogy távolítsanak el minden, Jézust ábrázoló szobrot, falfestményt, ablaküveget, lényegében bármit, ahol a Megváltót „fehér európaiként” ábrázolják.

King egy Twitter-bejegyzésében már nem csak Jézuson problémázott, de Szűz Márián is.

Az aktivista szerint a fehér felsőbbrendűséget jelképezik ezek a Jézus-ábrázolások.

Jézus klasszikus ábrázolása folyamatosan fejlődött ki Európa története során, ahol a nagyrészt fehér művészek saját bőrszínükkel ábrázolták a közel-keleti vallásalapítót.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Én nem vagyok hívő, de egy néger zsidó, mint látvány, nem akármilyen lehet. Az azért megérne egy misét, a Vatikán harangjainak kongatása közben.
Nessy
Az idiotizmus gyorsabban és súlyosabban fertőz, mint a koronavírus.
A zsidók soha nem voltak négerek!
legott
Az a vicc, hogy én mindent tudok Istenről.
isten, mindenkiről tud mindent, de istenről csak kevesen tudnak.
Akkor miért vagyok mégis egy állat?
Mert valamivel el kell ütni az időt halálig, vagy Armageddonig.
Gyűjthetnék bélyeget is, vagy horgászhatnék - elbaszva qrva sok időt az életemből tök fölöslegesen.
De én inkább itt, a Propeller oldalon baszok el qrva sok időt az életemből - halálig vagy Armageddonig.
Hogy meghalsz - meg fog történni.
Armageddon - meg fog történni.
Hogy mikor halsz meg - Armageddon előtt vagy közben... Nos, az a változó.

(akár kérdezhetnél is, de szerintem sem tudsz vagy nem akarsz - pedig megkapnád a MINDENRE a választ)
Rockxy
Jézus mint vallásalapító?
És mit alapított?
Nessy
@Pegero: Minden lehet kétezer év távlatából, és annak az ellenkezője is. Mint ahogy a Biblia alapját képező evangéliumok is alapjában később íródtak. És azt, hogy melyik négy evangelista írása lett meghatározó, azt több száz évvel később fogadta el a Zsinat, és a többit apokrifnak minősítették.
Pálinkás Pál
Kicsit kinyílt a csipájuk a niggereknek!!! Szóval eszerint a ganajtúró aktívista szerint rasszizmus fehérnek mutatni ,ami fehér!!!
görbetükör
Az igazi keresztények (akár fehér, akár fekete, akár sárga) a faragott szobrok ellen tiltakoznának.
Csizmás Kond
Amikor elfogynak a szobrok az embereket kezdik irtani a színük miatt...mert ezeknek a sötét fejükbe nem jut be a világosság.
Nessy
@görbetükör: Az embernek a kínai "kulturális forradalom" jut eszébe, amikor felbecsülhetetlen dolgokat tettek rönkre.Mikor nem tudják már hol törjenek zúzzanak, jönnek a szobrok, épületek, aztán félő hogy utána valóban az emberek jönnek!
ómió
És a kommunizmus még nem "tör ki"? Pedig prolival "túlzsúfoltak"!
jesz
Ezek úgy félnek a fehér embertől, mint ördög a tömjénfüsttől..

Mondjuk ehhez az őrülethez Jézusnak és anyjának semmi köze, de ezek a jól megfizetett szarkeverők sikeresen szítják a gyűlöletet az ostobák közt(pontosabban az erre nyitottak közt, akik imádnak mindenkit gyűlölni)
Csizmás Kond
@görbetükör: ...mert mi a baj a faragott szoborral ?
Nyírfa
@Csizmás Kond: Az a baj, hogy ezen neked gondolkodnod kell.
Nyírfa
Józan ésszel belegondolva, valóban abszurd Jézus fehér megjelenítése. Ez akkor is igaz, ha nekem is szőke hajú, kék szemű kép van bekeretezve a kedvenc helyemen. Tetszett a kép, mert szelíd, jóságos arc néz rám, és, mert az ember óhatatlanul, tudattalanul is a fehérrel azonosítja a tisztaságot. De! A fehér minden szín alapja, vagyis, a színek hiánya.
Bizony, ez a fejlődés, Gyerekek: tudomásul kell venni, hogy Jézus arab , és az idők folyamán megfestett, szoborba öntött alakja csak bálványimádásra jó, mint ahogy édeskevés, illúzió a templomi mise is, ha nem a szívben él az, ami
Nyírfa
Ez elszaladt. Szóval, a szívből kell, hogy irányítson az, amit Jézusnak tulajdonítunk.
Csizmás Kond
@Nyírfa: ..akkor te mond el gondolkodás nélkül ...
Nyírfa
@Csizmás Kond: Nézz fel! Elmondtam. Azt hiszem, bántó volt a megjegyzésem, elhamarkodott. Bocs!
Csizmás Kond
@Nyírfa: ...most sem értem hogy mi a baj egy szoborral?
Ami meg Jézust illeti fehér ember volt.
Nyírfa
@Csizmás Kond: Önmagában nem is a szoborral van gond. Hanem, hogy a szobrot imádják az emberek, ahelyett, hogy értenék , speciel Jézus lényének lényegét. Azt hiszed, lennének háborúk, hatalmi harcok, önkényeskedések, megkülönböztetések, ha értenénk, következésképpen élnénk azt, amire Jézus emlékeztetni hivatott minket?
Látod, hogy ragaszkodsz ahhoz, hogy Jézus fehér volt...pedig, nem lehetett. Arabként már nem igazak a tanításai?
Érdemes ám elfilózgatni a dolgainkon.
Csizmás Kond
@Nyírfa: Hány embert ismersz aki szobrot imád ? Az hogy minden szobor megtestesít valakit és arra tisztelettel vagy imádattal gondolsz az nem szoborimádat.
...és az arab fehér ember...mert vala Noé, kinek vala három fia Sém, Kám és Jafet...kiknek feleségeik Sémnek fehér, Kámnak fekete és Jafetnek sárga bőrszínüek valának...tovább gondolom elboldogulsz, hogy ki kitől lett.
Csizmás Kond
Kifelejtettem ...miáltal a feketék apja is fehér férfi volt...
kokopelli
Sajnos olyanok is nyilatkozhatnak mint ez a tudatlan szerencsétlen Shaun King olyanról, ami csak az ő
szellemi horizontjába nem fér bele,ill.nem feszegeti a szürke (vagy a szines?) állományát! Átlépni rajta! Az
ilyenek olvasásakor eszembe jut : "Használat (olvasás) előtt kérdezze meg orvosát,vagy gyógyszerészét!"
verőce21
Az a helyzet, hogy Jézus sosem élt! Őt és legendáját Pál apostol hozta létre nagy valószínűséggel, mint egy ikont, és fétist..., akit követni kell...

Az ilyen politikai lázadókból - Poncius Pilátus évente kb. 300-at feszíttetett keresztre abban az időben -, közülük bármelyik lehet a "Jézus"..., egy kitalált figura.
De nagy valószínűséggel zsidó, vagy arab lehetett..., akit Pál "megszemélyesített"...!
Nyírfa
@Csizmás Kond: Én nem legendákkal és nem a Bibliával kelek, fekszem. Igyekszem gondolkodni, és érezni. Van, amikor sikerül, van, amikor nem. Ami ellenkezik az érzésemmel - nem érzelem! - , azt nem fogadom el készpénzként. Nincs vakhitem semmiben, de van bizalmam az Életben, amely folyamatosan arra sarkall, hogy emlékezzem...a Szeretetre.
Olykor rálelek, és akkor nagyon boldog vagyok.
Nyírfa
@Csizmás Kond: 11.41

Látod, Istenre gondolsz, és fehér emberként képzeled el. Emberként és fehérként.
görbetükör
@Csizmás Kond: -nem vagy keresztény, mi közöd hozzá?
csak úgy....
@verőce21: ezt még a marxista-leninistán tanultad?
Csizmás Kond
@Nyírfa: Márpedig itt arról van szó hogy mi hogyan maradt fenn a történelemben. Az hogy egyesek Jézust nem fehérnek képzelik el az nem szeretet hanem tudathiány félretanított magyarázat amit már csak azért is helyre kell tenni, hogy elkerülhető legyen a konfliktus és a szeretet lépjen helyébe.
...és fehér emberként...ez azért van mert ez a valóság, és az a valóság amit a többség annak ismer el és az eredetinek vélt leírások azt bizonyítják. A hitben a legnagyobb írott valóság a biblia. és bár a hit képzelőerő azért nem árt ha van valóságalapja, mert ott kezdődik pl a szoborimádás is amikor a hit csak képzeleten alapul, ugyanis a szobrot a valóság adja.
verőce21
@csak húgy...: Oda nem jártam mint te - merthogy így tudod a forrást! :)
Csizmás Kond
@Nyírfa: ...ésmégvalami...miért nem az ébenfa nevet adtad magadnak ?...a nyír fehér...nagyon fehér...:)
Csizmás Kond
@görbetükör: ..na és akkor mi vagyok ?
luiz
Én hiszek a fáraókban meg a dinókban, azok bizonyítottan léteztek. 1 biztos, ha létezett is Jézus, legalább olyan fekete volt, mint bin laden. zsido.com/wp-content/uploads/2015/03/jemen.jpg
csak úgy....
@verőce21: nekem te vagy a forrás!- na nem a tiszta vízü,inkább a zavaros! :)
verőce21
@csak húgy...: Maradj csak a marxista-leninistán tanultaknál...!
Nyírfa
@Csizmás Kond: 11.59

Miért érzem úgy, hogy függetlenül Jézus valóságos bőrszínétől, Te eldöntötted a magad számára, hogy fehér ember volt, nem is lehet más, hiszen Isten is fehér, a Biblia sem állít mást, és a többségi gondolkodás szerint sem lehet barna bőrű.
De, az isten szerelmére, miért nem? Mi a baj a nem fehér bőrrel?
Nyírfa
@Csizmás Kond: 12.00

Annyira azért nem fehér. :) Mármint a nyírfa. Hogy miért választottam ezt a nevet? A Nolblogon - Népszabadság - Nyírfacukorként indultam, ez utalás volt a hellyel-közzel egészségtudatos táplálkozási szokásaimra. Az egyik blogtársam aztán elhagyta a cukrot, és ezt átvette mindenki. Mivelhogy már fiatalon is Nyírfának hívtak a férfikollegák - amit nagyon szerettem, különösen, amikor még becézték is:) - módosítottam is a nicknevemet Nyírfára. Ennyi. :)
Csizmás Kond
@Nyírfa: Nekem semmi bajom semmivel viszont a leírások alapján ez van...és aki mást hisz az bármit elhisz.
és név...azzal sincs semmi bajom viszont a színek kedvéért te is a fehérre hajazol bár sötétet prédikálsz...:)
Nessy
Ha történelem órai emlékeim nem csalnak, Jézus arámi volt. De sem a sémi, sem az arámi népcsoport nem volt negroid. Hogy aztán fehér, vagy barna, vagy kreol bőrű volt, ki tudja két ezred év távlatából!
Nyírfa
@Csizmás Kond: Szóval, ha a leírások szerint ez van, akkor mást hinni ad absurdum. Nem vall haladó, főként önálló gondolkodásra, de., ha neked jól esik, akkor belegyezem, hogy a földet laposnak hidd, és képzeld, négy óriási elefánt tartja. A víz meg azért nem folyik le róla, mert kicsit tányérszerű, így éppen hogy csak kilötyög belőle a monszun idején.

Azt meg honnan tetszik venni, hogy fehérre hajazom, miközben sötétet prédikálok? Az egy dolog, hogy igazolás reményében szeretnéd így látni, a másik, a nagyobbik hiba viszont az, hogy állítást közölsz, érvek, bizonyíték nélkül, önkényesen. Tudom, hogy fideszországban ez a módi, de , egyszer más ország lesz.
Nyírfa
@Nessy: Jó, hogy mondod: vannak krisnás ismerőseim, akik szerint Jézus nem csak nagy próféta volt, de, az írásaikban nyoma maradt az indiai tartózkodásának is. Kedvem támadt utána nézni, milyen emlékek maradtak fenn róla.
Csizmás Kond
@Nyírfa: ...megáll a zész...vagyis az a haladó aki Amilyen Jézust akar olyant képzel el magának ?
...és nem állítottam semmit csak leírtam én hogy képzelem el...
...és milyen országot képzelsz el...ott milyen színüek lesznek a Jézus szobrok ?
Nessy
@Csizmás Kond: Az emberek Istenüket mindig magukhoz hasonlónak képzelik, hiszen Isten a saját képmására teremtette az embert.
Nyírfa
@Csizmás Kond: Hát nem azt tanítja a Biblia, hogy szabad akarat van? Miért is kéne elhinnem másoknak , éppen az egyházi gondolkodástól eltérő felfogást tűzzel-vassal üldöző katolikusoknak, hogy Jézus ki fia borja, honnan és miért jött, mit képviselt? Nem úgy van az, Kond. Jézust nem bemagolni kell, hanem érezni, felismerni magadban, és levenni végre a keresztről, azzal, ahogyan élsz.
Azt mindenki maga dönti el, hogy képes-e erre.
Nyírfa
@Csizmás Kond: És: ne ragadj le a színnél, nem ez a lényeg.
Csizmás Kond
@Nyírfa: ..ja...az van...de attól még illik tudni, hogy Jézus a keresztény vallásalapító kicsoda.
Nyírfa
@Csizmás Kond: Tévedsz, Kond, Jézus nem alapított vallást.
Csizmás Kond
@Nyírfa: De igen, ugyanis megreformálta az úgynevezett zsidóvallást és létrehozta a kereszténységet.
kokopelli
@Nyírfa: (18:00)
...a teknőcöt elelejtetted! Egyébként a pirézeket kellene megkérdezni,mert azok biztos figyeltek ránk! (;-))
Nyírfa
@Csizmás Kond: Szerintem a kereszténység Keresztelő Szent János nevéhez fűződik, de, nem kotnyeleskedem bele abba, amiben nem vagyok megfelelően tájékozott.
Nyírfa
@kokopelli: Ez már a kor, hol ez, hol az kiesik a fejemből. :) De, hogy éppen a teknőc! Meg a kígyó!
Na, megyek, hívom a pirézeket, csak nem tudom, hová tettem az új számukat - átköltöztek egy másik galaxisba, én meg éppen akkor cseréltem telefont, meg átírtam a listát, szóval, lehet, hogy eltrehánykodtam.
Sebaj, hívom akkor a lelki számon őket. Kösz a tippet!
Csizmás Kond
@Nyírfa: Tulajdonképpen a kereszténység a kereszt jelből ered, és az nagyon idős...még az ősi korai egyiptomban is használták a kereszt jelt az egyistenség jelképeként...
Keresztelő János nevéhez a keresztelés szentsége fűződik.
Csizmás Kond
@Nyírfa: ...akkor még nem volt zsidó sem nemhogy zsidó vallás.
Nyírfa
@Csizmás Kond: No: az egyiptomi kereszt - nekem is volt - annyit jelent, hogy anya és atya találkozása.
A zsidók pedig Mezopotámiából származtatják magukat. Ennek megvannak a héber bizonyítékai.

És kérlek, hogy hagyjuk abba.
Nessy
@Csizmás Kond: Így igaz! Jézus Isten fia! És hogy ábrázolják általában Istent? Egy idős szakállas fehér férfi.
Csizmás Kond
@Nessy: Minden ábrázolás általában az ember karakterét próbálja kiemelni. Azokat az ábrázolásokat amelyeket képzelet útján alkotnak a hozzá fűzött cselekmények határozzák meg a jellemét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.