Megszületett az ítélet.

Elvett a román bíróság Székelyföldtől egy legendás természeti kincset

A Ploiesti-i Táblabíróság csütörtökön kimondott jogerős ítéletében a moldvai felek javára döntött a székelyföldi Gyergyószentmiklós és a moldvai Almásmező (Bicaz Chei) határperében, amely voltaképpen a Békás-szoros hovatartozásáról szól.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A táblabíróság elfogadta Almásmező, valamint Neamt megye önkormányzata, prefektusa és kataszteri hivatala fellebbezését, ugyanakkor megalapozatlannak tartotta és elutasította Hargita megye önkormányzata és prefektusa belépését a perbe, és megváltoztatta az egy évvel ezelőtt kimondott elsőfokú ítéletet, amely a székelyföldi feleknek kedvezett. A csütörtöki ítélet közel tíz évi pereskedést zár le.

A Hagyományosan Székelyföldhöz tartozó Békás-szoros, és a körülötte fekvő 700 hektáros terület hovatartozása azt követően vált kérdésessé, hogy 1996-ban elfogadott 7-es törvény előírta a települések határainak rögzítését a kataszteri iratokban. 1998-ban a két megye kataszteri hivatala azt rögzítette egy jegyzőkönyvben, hogy a nagy turisztikai potenciállal rendelkező terület Almásmezőhöz tartozik, és ezt a jegyzőkönyvet Gyergyószentmiklós akkori alpolgármestere is aláírta. Ennek a jegyzőkönyvnek a megsemmisítésére és a megyehatár kiigazítására irányultak az ezt követő székelyföldi kezdeményezések.

2012-ben megyeközi bizottság vizsgálta meg az ügyet, megállapítván, hogy a mind hargitai mind a neamti fél ragaszkodik az álláspontjához, és magának követeli a vitatott területet, így a bíróságon folytatódik az ügy.

A pert többszöri áthelyezés után 2013-tól a Prahova megyei törvényszék tárgyalta, mely tavaly júniusban mondta ki a Hargita megye számára kedvező ítéletet. Az első fokon eljáró bíróság Gyergyószentmiklós és Hargita megye számára kedvező módon jelölte ki a megyehatárt.

Ezt az ítéletet változtatta meg jogerős határozatában a Ploiesti-i Táblabíróság.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: rendkívüli jogorvoslatért fognak folyamodni, ha megkapják az ítélet megindokolt változatát. A tanácselnök sérelmezte, hogy a Hargita megyei önkormányzatot és Hargita megye prefektusát kizárták a perből. Hozzátette: a per során Gyergyószentmiklós kevésbé volt aktív, és az egész bizonyítási eljárást a Hargita Megyei Tanács jogászai végezték.

"Azt gyanítom, hogy azért zárta ki a táblabíróság a Hargita megyei tanácsot, hogy a mi százszázalékos bizonyítékainkat ne kelljen az ítélet kihirdetésénél figyelembe venni. Ez annál is furcsább, mert a bíróság nem zárta ki Neamt megyét is a perből"

- nyilatkozta a politikus. Azt is hozzátette, hogy tudomása szerint egyik peres fél sem kérte a Hargita megyei önkormányzat kizárását.

Borboly Csaba hozzátette: a megyei tanács kizárása azért törvénytelen, mert több jogszabály is előírja, hogy a megyék határtelepüléseinek a határvitáit a megyei önkormányzatok bevonásával kell rendezni.

Forrás: MTI

Kép: MTI / Czeglédi Zsolt

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Ha jól értem Romániából Romániába került. Micsoda változás!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
..egy természeti kincsről van szó!? Nem lehet hazavinni,nem lehet eldugni,nincs rajta "Made in..." tábla, akkor
kié is? A bolhák vitatkoznak,hogy kié is a medve?..!! (;-))
kokopelli
@görbetükör: ...nem kell neki válaszolni,ill. megszólítani! A belépésekor közölte velem,hogy én nem vagyok magar!
Ijedten utánanéztem,hogy időközben Angyalföld nem Jeruzsálemhoz tartozik-e! Megörültem,hogy nem! (;-))
csak úgy....
@kokopelli: a te dolgod,hogy a hibbantakra ráhagyod vagy sem! szerintem igen is válaszolgatni kell nekik,sött kötelezövé tennén! érezniük kell magukon ,hogy mekkora seggfejek..
balos
Ott a természettel szarakodnak,itt meg az árokba "taszítottakkal"!
Gyütt Mönt
@balos: mert senkit sem hagyunk az út szélén.
csak úgy....
@kokopelli: a shikarin már abból is látszik,hogy hibban mert minimum egy turult szeretne minden településre!
"Jó lesz tiszteletben tartani a magyarok emlékműveit mert ezt azt lepisilünk! :-)))))))) " (shikari)
körbe pisálja a turult a korcsmából hazafele és még büszkén be is vallja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.