Bizarr sztori Oroszországból.

30 évig nem jött rá a pszichológus, hogy egy eszement sorozatgyilkoshoz ment feleségül – VIDEÓ

Június 10-én, több mint tíz év után elfogták a kisarai sorozatgyilkost, aki több mint tíz éven át erőszakolt és ölt meg nőket. Mint kiderült, a férfitől a holtestek meggyalázása sem állt távolt, a legbrutálisabb az egészben azonban az, hogy a férfi pszichológus felesége, aki 30 éve egy háztartásban élt a gyilkossal mit sem tudott férje tetteiről.

A vízvezeték-szerelőként dolgozó Andrej Jezsov a bűncselekmények többségét saját városában, a moszkvai területhez tartozó Kasirában követte el, az orosz sajtóban kasirai eszelős néven emlegetik.

A férfi eddig hét gyilkosságot ismert el, de bármikor előfordulhat, hogy több esetről is beszélni kezd majd. Jezsov egyébként együttműködik a rendőrökkel és a nyomozókkal, azonban érzelmek kimutatása nélkül beszélt tetteiről, köztük azt is a legnagyobb nyugalommal ecsetelte, hogy vágyai kiélése miatt gyilkolt ártatlan nőket, változó gyakorisággal, évente egyszer-kétszer, írja a 24.hu.

Az 53 éves sorozatgyilkos június 8-án bukott le, amikor épp betört egy kishirai házba, ahol először megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 88 éves asszonyt. Jezsov elvitte magával a nyugdíjas régi takarékbetétkönyveit és a szovjet időkből megmaradt fekete-fehér kistévéjét, majd a televíziót már a nő háza előtt eldobta, a betétkönyveket pedig később az utcán.

Az utóbbi buktatta le, ugyanis a rendőrök az utcai felvételeken látták, hogy a férfi eldobott valamit, a papírokat átnézve a nyomozók pedig hamar rájöttek, hogy azok a meggyilkolt nő tulajdonát képezik – Andrej Jezsovot a háza előtt vették őrizetbe.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
hát kérem ennyit a piszológusról...30 évig fel sem tűnt(fingja sem volt)hogy valami nem stimmel? és ez a nő praktizál(hat)?

Aki nézi péntekenként a Provokátor c. zseniális sorozatot, abban láthat néhány pszichológust...rémísztő némelyik
Málna
@jesz: Még ha érzed is, hogy mentálisan nem egészséges, akkor sem gondolod a saját párodról, hogy sorozatgyilkos. A pszichopaták még a pszichiátereket is simán átverik.
csak úgy....
@Málna: te ugyan így lehetsz a kedvenc pártoddal...
Málna
@csak úgy...: Te pedig saját magaddal. MIndig jót mosolygok, amikor olyan jelzőkkel illetsz másokat, amik rád a leginkább jellemzők. Neked az sem tűnne fel, ha te magad lennél sorozatgyilkos.:-)
csak úgy....
@Málna: beszész zödséget! nekem még az is föltünt,hogy ma megint nem lesz nálatok vasárnapi ebéd és misén sem voltál..
Málna
@csak úgy...: Ezt ugyan nem tudhattad, de kivételesen beletrafáltál. Kint napozok és medencézek a teraszon, ha már ennyire érdekel a magánéletem. Hülye lennék ilyen melegben főzni.:-)
csak úgy....
@Málna: vallásilag és családpolitikailag semmi közöd a fideszhet,legalább templomba menté vóna,ott hüvös van!
tojok a magánéletedre és mert van a teraszodon egy tüdövel fölfujható "medencéd" ...attól sem esek hanyatt! cselédlányod van? mert akkor rádkérdezek ..
Málna
@csak úgy...: Pedig ha látnád a teraszomat, tuti hanyattesnél! És itthon is kellemes az idő, van klíma.:-)
Ha tojsz a magánéletemre, akkor miért vájkálsz benne állandóan?
csak úgy....
@Málna: dicsekszel a teraszoddal és én vájkálok a magánéletedben!?
azt azért nem értem,ha ennyire jól megy neked,akkor miért pont itt (propeller) unatkozol és nem floridában !?
Málna
@csak úgy...: Mert ha van egy szép teraszom, akkor már élhetnék Floridában is? Micsoda logika!:-)
csak úgy....
@Málna: az unalmadat próbáltam ecsetelni de látom ,hogy neked ez így magas!
oszt mid van még a szép teraszodon kívül? gondolom mindent a fidesznek köszönhetsz..
Málna
@csak úgy...: Ne ecseteld az én unalmamat, mert nincs olyan.
Már megint vájkálsz, kis kíváncsi...:-)
legott
Az oroszok is állatok.

Úúúúúristen! Dugig van a világ emberbőrbe bújt állatokkal!
Ahogy egymást tapossák, csakhogy nyomot hagyjanak a fake geci életükből...

Armageddon, Baby

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.