Máris itt az új járvány?

Hetek alatt elterjedhet, és emberre is veszélyes: új vírus ütötte fel a fejét ott, ahol a koronavírust is felfedezték

Gyorsan alkalmazkodik az új kórokozó, ezért az emberek között is terjedhet.

Még el sem múlt az egyik világjárvány, amely az elmúlt hónapokban több mint félmillió ember halálát okozta, máris egy új fertőzés tartja rettegésben a világot: új, emberre is veszélyes sertésinfluenza-vírustörzset fedeztek fel Kínában. A szakértők attól tartanak, a G4-nek elkeresztelt vírus a Covid–19-hez hasonló járványt idézhet elő, mivel a betegség abból a H1N1-törzsből származik, amely 2009-ben már okozott pandémiát – többek között Magyarországra is begyűrűzött. A kínai kutatók szerint a veszélyes kórokozó képes a nagymértékű alkalmazkodásra, amely így lehetővé teszi, hogy nemcsak állatról emberre, hanem emberről emberre is terjedjen.

A Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ, valamint számos kínai egyetem kutatói a vágóhidakon és a sertéstenyésztő iparban dolgozók között végeztek vizsgálatokat. 2011 és 2018 között 30 ezer sertés orrából vettek mintát különböző vágóhidakon és állatkórházakban, és 179 esetben sikerült a sertésinfluenza-vírust izolálni. Az esetek többségében az új típusú kórokozót mutatták ki, amely már 2016 óta jelen lehet az állományban – olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmányban. A vágóhídon dolgozó emberek tesztjeiből és az antitestvizsgálatokból kiderült, hogy tízből egy dolgozó már átesett a betegségen. További vizsgálatokra alapozva a kutatók úgy vélik, a lakosság 4,4 százaléka már túl lehet a betegségen.

– A kísérletek szerint a G4 rendkívül fertőző, replikálódik a sejtekben – figyelmeztet az új kórokozó különleges tulajdonságára James Wood, a Cambridge-i Egyetem állatgyógyászati osztályának vezetője, aki szerint mindez azért érdemel kiemelt figyelmet, mert a haszonállatokból származó kórokozók éppen a gyakoribb közvetlen érintkezés és kapcsolat miatt veszélyesebbek az emberre.

A tanulmány szerint a veszélyt az okozza, hogy a vizsgálatok szerint a szezonális influenza elleni immunitás és oltások, amelyek a lakosság körében igen gyakoriak, nem védik az embereket az új G4 vírus ellen, új vakcina kikísérletezése szükséges.

A Mexikóból indult H1N1-fertőzés 2009 tavaszán néhány hónap alatt a föld minden részére eljutott. Egy sertéstelepen mutálódott az influenzavírus, az új variáns pedig elkezdte fertőzni az embereket. Az eddigi legpusztítóbb világjárványt, a spanyolnáthát, szintén H1N1-es vírustörzs okozta 1918–19-ben: 20 millió ember halt meg.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Horizont: Kína és megint Kína. A sárga veszedelem beigazolódni látszik.
liwidi
Szeretne érezni egy gyönyörű lányt? Látogassa meg ezt az oldalt -> http://3sex.club...
Peller Anikó
@Jozefina: Nem. Ezek a vírusok nem a konténerekkel jönnek. Mert ezeket a vírusokat a rohadék túristák terjesztik repülőgéppel körbeutazgatva a Földet, na persze a migrácsokat sem lehet nemligálni. Vagy meg.

Aztán már megy minden magától, szarsz és életrekel a pándémia.
Mrfingusz
@Peller Anikó: na ez beszarás ,vagy leszarás
LauraFL78
Сsak ezen az оldalоn a legszеbb bustу сsibék!
Kövеsse а linket, és nеm fog mеgbánni!
--
http://www.k­­i­­­­ssia.club...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. July 4., 11:44
Kisteherautóban hagyta a kutyáját egy férfi
Szórakozás - 2020. July 4., 09:55
Visszatér Kulka János