Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt – jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.

Schallenberg kifejtette: a legmagasabb, 6-os fokozatú utazási figyelmeztetést rendelték el, ami egyben azt jelenti, hogy az osztrákoknak sügősen el kell hagyniuk a térséget. Az Ausztriába való visszatérést követően 14 napos karanténkötelezettség lép életbe és rendelkezni kell négy napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel. A külügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy a nyugat-balkáni országokban súlyosabbá vált a járványhelyzet. Hozzátette: Ausztriában több fertőzés is ismertté vált, ami nyugat-balkáni utazásokra vezethető vissza; emellett a Nyugat-Balkánról való visszatérők miatt Szlovéniában és Horvátországban is növekedett a fertőzésszám – tette hozzá. Hangsúlyozta: mindent megtesznek az esetleges második hullám megakadályozására. Schallenberg szót ejtett arról is, hogy továbbra sem oldják fel a korlátozásokat Nagy-Britannia, Svédország és Portugália viszonylatában.

Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 24 órában 107-en fertőződtek meg koronavírussal; jelentős részük Felső-Ausztriában (61 fő), illetve Bécsben (24 fő). Ez idő alatt 13 beteget nyilvánítottak gyógyultnak, így jelenleg 677 aktív beteget tartanak nyilván, ami az előző napihoz képest 0,6 százalékos növekedést jelent. A tárcavezető kiemelte, hogy Felső-Ausztriában több gócpont is kialakult; leszögezte ugyanakkor, hogy a tendencia nem országos.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
@durbincs: koma, kihúztad a gyufát. Eddig csak te támadtál, de fordult a kocka. Azt olvastam, hogy bedegeci vagy, később meg hogy nem a bede. Akkor csak a geci?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. August 8., 13:13
Gyászol Németh Szilárd
Szórakozás - 2020. August 8., 12:50
Magyar lányt szeret Schumacher fia
Itthon - 2020. August 8., 12:39
Kezdődik a parlagfűszezon