Joe Biden 10 millió dollárral többet gyűjtött.

Lekörözte riválisa Trumpot – ez lehet a vég kezdete az elnök számára?

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje 10 millió dollárral több pénzt gyűjtött júniusban a választási kampányára, mint Donald Trump elnök – derült ki a két politikus kampánycsapata által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.

Joe Biden és a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) júniusban rekordösszeget, 141 millió dollárt gyűjtött a választási kampányára. Ez 10 millió dollárral több, mint amennyit Donald Trump és a Republikánus Országos Bizottság (RNC, szintén a párt vezető szerve) tudott összegyűjteni.

A demokraták és a Biden-kampánycsapat a második negyedévben – áprilisban, májusban és júniusban – összesen valamivel több, mint 282 millió dollárt szerzett, míg ugyanezen időszakban a republikánusok és Donald Trump 266 milliót gyűjtöttek.

Az elmúlt két hónapban a demokrata párti politikus kampánytörzse többször jelezte, hogy sikerült kibővítenie támogatói és adományozói táborát. Júniusban például a kampánynak pénzt adományozók 68 százaléka először ajánlott pénzt, és jelentős számban, 2.6 millió emberrel bővült Biden kampányának email-listája is.

Jen O'Malley Dillon, Joe Biden kampánymenedzsere csütörtökön "elképesztő nagyságú összegnek" nevezte a befolyt kampánytámogatást, s úgy vélekedett, ez "igazi tanúságtétel arról, hogy az emberek Joe Biden mögött állnak". A kampánymenedzser fontosnak tartotta, hogy megnőtt a kampányt anyagilag segítő, úgynevezett kisemberek lélekszáma is.

Donald Trump kampánya szintén elégedettségét fejezte ki a júniusban befolyt 131 millió dolláros támogatás kapcsán. Brad Parscale, a kampány menedzsere úgy fogalmazott: naponta átlagosan 4,3 millió dollár érkezett a kampányszámlára, Trump június 14-i születésnapján pedig, egyetlen nap alatt, az interneten 14 millió dollárt ajánlottak fel a támogatók.

"A Trump-kampánynak tett nagyszabású pénzfelajánlások júniusban azt bizonyítják, hogy az emberek a pénztárcájukkal is szavaznak, és egyre erősödik a Trump elnök újraválasztása iránti lelkesedés" – nyilatkozta Parscale csütörtökön újságíróknak. Az amerikai sajtónak nyilatkozó republikánus és demokrata párti kampányszakemberek és a pénzalapok megteremtésével foglalkozó szakemberek többször is hangsúlyozták, hogy bár jelzi a lelkesedést, de nemcsak a kampányra felajánlott pénzösszegektől függ majd a 2020-as választások eredménye. Ezzel összefüggésben többnyire megemlítik azt is, hogy 2016-ban Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje több mint négyszer nagyobb összeget – 1,2 milliárd dollárt – gyűjtött a kampányára, mint Donald Trump. Trump akkor a saját zsebéből 66 millió dollárt költött a választási kampányára. Igaz, ez az összeg töredéke annak az egymilliárd dollárnak, amelyet Michael Bloomberg milliárdos üzletember költött a mindössze négy hónapig tartó, kudarccal végződött kampányára az idén, amikor versenybe szállt a demokraták elnökjelöltségéért.

Forrás: MTI

Kép: EPA

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
El kell takarítani ezeket suttyókat a vezetésből minden országban és annyit meg kell érteni minden embernek, akinek szimpatikus a könnyebb, populista út, hogy nem vezet sehová. Ugyanis nincs ingyen ebéd sehol a világban
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
El kell takarítani ezeket suttyókat a vezetésből minden országban és annyit meg kell érteni minden embernek, akinek szimpatikus a könnyebb, populista út, hogy nem vezet sehová. Ugyanis nincs ingyen ebéd sehol a világban
ómió
Csakhát ott nem a dollárok, a szavazatok fognak számítani!
Jozefina
Talán megjön az amerikaiak esze és rájönnek, hogy korábban nagyon rosszul választottak!!!??
verőce21
Tízmillióval többet gyűjtött a kampányra? Hát ez óriási...!
Szóval vásárolja majd a szavazatokat...?
colibri
@ómió: Lehet, hogy mégsincs igazad? Trump 4 évvel ezelőtt is kevesebb szavazatot kapott, mint H.Clinton, mégis ő győzött, mert az elektorok így döntöttek. A pénznek az USA-ban is nagy hatalma van.
kokopelli
@colibri: ...és amennyiben a "Sars-pandemie" politikáját így folytatja,abba is belebukhat! A "déli államokban"
tengerparti "partikra" szólítja fel a lakósságot,mert szerinte megnyerték a csatát! ...pedig még a csúcsát sem érték
el a járványnak...a "szakmát" tanult virológusok szerint sem! (...szerinte a hőség megöli a vírusokat) (;-))))
colibri
@kokopelli: Nekem nem kétséges: ez az ember egy idióta barom, még akkor is, ha az USA nagyhatalom elnöke! Hiába van messze Közép-Európától, sajnos hosszúra "nyúlik a keze", ráadásul hasonló mentalitású idióta vezetőkkel itt is meg vagyunk áldva...
ómió
@colibri: Miért? Az elektorok szavazata nem szavazat? Mellesleg, azt hiszem, ugyanarról beszélünk!
Nyírfa
Nahát, Amerikában nem a közpénzt herdálják el a kampányra?
colibri
@ómió: Sőt! Felül írja a megszámolt ténylegesen leadott szavazatok számát.
Gyütt Mönt
@durbincs: koma, kihúztad a gyufát. Eddig csak te támadtál, de fordult a kocka. Azt olvastam, hogy bedegeci vagy, később meg hogy nem a bede. Akkor csak a geci?
kokopelli
@Gyütt Mönt: én nem ismerem azt a "bidés Bedét ",de még a degenerált ex durbincsot sem tudja utánozni!
Ennyit a fizetett fityiszesekről! Egyébként nem mindegy ?...(;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.