Jean Castex új francia miniszterelnök egyik legfőbb céljának a vidék és a főváros közti megbékélést jelölte meg pénteken első televíziós interjújában.

Nem vagyok, mostanáig nem voltam országos politikus. Én helyi politikus vagyok. Az emberek mindennapi életének vagyok a politikusa, és erre büszke vagyok

– mondta a TF1 kereskedelmi televízió híradójának vendégeként a dél-franciaországi tájszólásban beszélő, konzervatív Castex, akit Emmanuel Macron államfő által péntek délután bízott meg kormányalakítással.

A nagyközönség számára eddig ismeretlen, 55 éves Castex 2008 óta a spanyol határ közelében található, 6 ezer lakosú Prades jobboldali polgármestere, ahol vasárnap a szavazatok 75,72 százalékával választották újra. A jobbközép Köztársaságiak soraiból néhány nappal ezelőtt kilépett új kormányfő Nicolas Sarkozy államfősége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, majd a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő tárcaközi bizottságot vezette, 2020 április óta pedig a koronavírus-járvány miatt kihirdetett általános karantén fokozatos feloldásáért felelős kormánymegbízott volt. A miniszterelnökség az első országos szintű politikai feladata.

Jean Castex elmondta, hogy nem azért fogadta el a kinevezést, mert

a fénybe szeretne kerülni, hanem mert eredményeket szeretne felmutatni a koronavírus-járvány miatt várható gazdasági válsággal szemben.

Jelezte, hogy elsődleges feladatának egy gazdaságösztönző program beindítását tartja.

De mielőtt megoldásokat adnék, szeretném, ha azokat megvitatnánk a nemzettel, a szociális partnerekkel a vidéki területeken is. Nem minden dőlhet el Párizsban. Hiszek a vidékben

– fogalmazott. Kiemelte, hogy a környezetvédelem kérdésébe, amelyet az egyik legfőbb miniszterelnöki feladatának tekint, a korábbiaknál jobban szeretné bevonni a vidéki döntéshozókat.

Az új francia miniszterelnök el akarja hozni a békét

Ez szerepel azon prioritások középpontjában, amelyek megvalósításával a köztársasági elnök megbízott

– mondta a kinevezett kormányfő.

Az ökológia és a szociális párbeszéd. Ez lesz a módszer. A környezetvédelem nem választási lehetőség. Hiszem, hogy már mindenkinek a gondolkodásába beépült, és áthatja a politikai elitet. Ezt a globális és pozitív előrelépést elégedetten veszem tudomásul

– tette hozzá.

Jean Castex jelezte, hogy gyorsan, talán már most, a hétvégén megnevezi kormánya tagjait. Kabinetjének filozófiája a hatékonyság lesz, miután szerinte gyorsan kell cselekedni és dolgozni. A miniszterelnök a jövő hét közepén tervezi a nemzetgyűlésben elmondani programbeszédét.

Jean Castex méltatta elődje, a péntek délelőtt lemondott, szintén jobboldali Edouard Philippe munkáját, akivel sok értéket oszt.

Ki kell mondani az igazságot, Edouard Philippe sokat és jól szolgálta a hazáját

– mondta a kinevezett miniszterelnök.

Az új miniszterelnök pályafutása és személyisége erősen emlékeztet az előző kormányfő, Edouard Philippe karrierjére. Mindketten a jobbközép meghatározó, de háttérben lévő, helyi szinten nagyon népszerű politikusai voltak, mielőtt Emmanuel Macron kormányzati szerepre kérte fel őket. A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes, de politikai ambícióit tekintve az államfő riválisának nem tekinthető Jean Castex kinevezése az ellenzék és a sajtókommentárok szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben, a 2022-es elnökválasztásig, a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, egyedül kíván kormányozni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség, mint amilyen Edouard Philippe, beárnyékolná a tekintélyét.

Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Reuters/Gonzalo Fuentes

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Nekem rokonszenves a francia nép, a szabadság számukra olyan természetes, mint a levegővétel. Szeretem a nyelvüket, a zenéjüket, az életérzésüket. Úgyhogy, remélem, a németekkel, a skandinávokkal, a Benelux államokkal együtt megvalósítják azt az Európát, amely mindannyiunk számára példamutató lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.