Az Európai Unió gazdasága a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre – közölte az Európai Bizottság a kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

Az EU 7 százalékos gazdasági visszaesést jósol 2020-ra Magyarországnak

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: az előrejelzés szerint az euróövezet gazdasága a tavasszal becsült, rekordmértékű 7,75 százalékhoz képest idén 8,7 százalékkal fog zsugorodni, majd 2021-ben várhatóan a korábban jelzett 6,5 százalék helyett 6,1 százalékos növekedési pályára áll.

Az unió egészét tekintve a gazdasági teljesítmény 2020-ban a tavaszi, 7,5 százalékos előrejelzéshez képest jobban, 8,3 százalékkal csökken, 2021-ben pedig a korábban becsült 6 százalék helyett megközelítőleg 5,8 százalékkal tud majd bővülni.

Magyarországra vonatkozóan a prognózis szerint a GDP idén 7 százalékkal csökken a tavalyi 4,7 százalékos növekedés után, míg 2021-ben 6 százalékos gazdasági növekedés várható. Az infláció várhatóan 3,5 százalék lesz, hasonlóan a 2019-es értékekhez, jövőre viszont 2,8 százalékot jósol az uniós bizottság.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Kiderül majd ha beborul akkor, amikor már túl lesz ezen a rémálmon az ország, hogy a világjárvány nélkül is elvesztegett évtized volt/lesz őfőméltósága kutyuldája
.
----- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
.
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
.-----------------------------------------------
.
Szakmailag lehet válogatni a hívőknek is
..
www.google.com/search?q=Csaba+L%C3%A1szl%C3%B3+Orb%C3%A1n%C3%A9k+100+%C3%A9ves+lemarad%C3%A1sban&oq=Csaba&aqs=chrome.1.69i57j69i59j0j46j0j46j0l2.4372j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------------
.
Amit maga után hagy őfőméltósága az a betonszarkofágok erdeje, térkövekkel kikövezve az ország!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@justhpeter: ne viccelj! Nincs is infláció! csak úgy érezzük!
Régi vicc: Anatómia vizsgán a prof megkérdezi a vizsgázó medikát: Van csont, a férfi nemi szervében? Igen! válaszolja a vizsgázó. Azt maga csak úgy érzi kedves! mondja a prof. Nos, én is "csak úgy érzem" a piacon, hogy van infláció! A KSH szerint nincs.
justhpeter
@Nessy: Már hogyne volna, hiszen aszerint emelték a nyugdíjamat január 1-től.
Nessy
@justhpeter: Az enyémet is. Pedig Novák Katalin elmondta, hogy ugyanazt megvehetem a piacon, mint 2010-ben, csak azt nem mondta, hogy a felét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.