Ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Belgrádban, de akár egész Szerbiában a súlyos koronavírusjárvány-helyzet miatt – jelentette be kedd este Aleksandar Vucic szerb elnök, felháborodást okozva főként a fiatalok körében, akik elégedetlenségük jeléül betörtek a parlament épületébe, rendőrautókat gyújtottak fel, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel az éjszaka folyamán.

Elszabadult a pokol Belgrádban a kijárási tilalom belengetése miatt

A szerbiai rendőrfőkapitány elmondása szerint a néhány ezres tiltakozás nem spontán alakult ki, már körvonalazódik, hogy kik szervezhették a demonstrációt. Vladimir Rebic kiemelte: az éjszakai összecsapásokban legalább hatvanan sérültek meg, közöttük 43 rendőr, továbbá öt rendőrautó teljesen kiégett, a lovas rendőrség három lova is sérüléseket szenvedett, és 23 tiltakozót előállítottak.

Elszabadult a pokol Belgrádban a kijárási tilalom belengetése miatt

Aleksandar Vulin védelmi miniszter szerint azért kerülhetett sor az éjszakai randalírozásra Belgrád központjában, mert korábban soha nem büntették meg azokat, akik betörtek a parlament épületébe vagy a közszolgálati televízióba, ahogyan azokat sem, akik tiltakozásukkal leállították a forgalmat a fővárosban.

Szerbiának meg kell mutatnia, hogy itt a törvények uralkodnak, nem pedig a zsarnokok és az olyan politikusok, akik csak erőszakkal tudnak bejutni a törvényhozásba

- fogalmazott Aleksandar Vulin.

Szerbiában szerdára 16 420-ról 16 719-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden 13 újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 330-ra emelkedett. A halottak száma még soha nem volt ilyen magas a nyugat-balkáni országban. A hétmilliós országban az aktív esetek száma 2942, közülük 110-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 3703-ról 3886-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Három halálos áldozata volt a Covid-19-nek az utóbbi 24 órában, ezzel 82-re nőtt a halottak száma. A pristinai közegészségügyi intézet igazgatója szerint nem a kijárási tilalom és a vesztegzár bevezetése lehet a megoldás a járvány kezelésére, hanem az elővigyázatossági intézkedések betartása. Véleménye szerint túl hamar szűntek meg a korlátozások, az emberek túlságosan elengedték magukat, ezért nő a fertőzöttek száma. Szerinte tömeges tesztelésre van szükség, hogy kiszűrjék a vírushordozókat, és ezzel ismét visszaszorítsák a járvány terjedését.

Észak-Macedóniában egy nap alatt 7124-ről 7244-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt öten haltak bele a Covid-19 szövődményeibe, és ezzel 351-re nőtt a halálos áldozatok száma. A járvány kezelésével megbízott testület javaslata értelmében a Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból, Szerbiából és Koszovóból érkezők csak 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírus-teszttel léphetnének be az országba. Az intézkedést előbb a kormánynak is el kell fogadnia.

Montenegróban keddről szerdára 841-ről 907-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában három halálos áldozata volt a vírusnak, így a halottak száma 17. Sajtóinformációk szerint az ország vezetése az augusztus 30-ra tervezett parlamenti választás elhalasztását fontolgatja a kialakult járványhelyzet, és az új fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt. Az Adria-parti ország öt önkormányzatában hirdettek járványhelyzetet a fertőzöttek számának emelkedése következtében. A kormány közölte, hogy a munkaügyi miniszter is megfertőződött.

Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 5442-ről 5609-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a Covid-19 betegségbe, így a halálos áldozatok száma 207.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nálunk még "csak" leszarják egymást az emberek. Csak azért sem hordják a maszkot ott ahol kötelező.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Ez a balkán!! Sok nem normális idiótával!!! Tüntetnek, randalíroznak ahelyett, hogy odafigyelnének a vírus terjedésének megakadályozására!
simmering73
Nálunk még "csak" leszarják egymást az emberek. Csak azért sem hordják a maszkot ott ahol kötelező.
Pálinkás Pál
@Jozefina: @simmering73: szerintem ti belehabarodtatok a maszkba...két napig bele sem néztem semmi sajtóba..és képzeljétek, az élet normálisan folyik az utcákon,munkahelyeken, semmit nem venni észre a "rettegett" járványból...de ti dolgotok...ha szerettek félni!!
simmering73
@Pálinkás Pál: Professzor úr, most megy a tv2-n, a virológus professzor beszél, hogy mennyire felelőtlenek az emberek, arról nem beszélve, hogy kötelező a használata. Ön megháborodott az állandó vírustagadástól.
Pálinkás Pál
@simmering73: Látom szövegértésed semmit nem változott...Tv2...gondolom a jakab...a fidesz házi virológusa nyilatkozott... meg,mutass olyat ahol tagadom a járványt!!! csak azt mondtam ...aggastyánikon ..."halálos" akut betegeken kívül nem veszélyes!!! ennyi...nehezen tudod felfogni??? a gyerekeknek miért nem kötelező a maszk??? ezen elgondolkodtál már??? vagy csak a tv2-ből tájékozódsz??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.