Természetesen Trumpra szavaztak 2016-ban

Az amerikai állam, ahol egy nap alatt 15 ezren fertőződtek meg, mégsem hajlandóak maszkot viselni az emberek

Több mint 15 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Floridában vasárnap, írja a Reuters.

Ez nagyobb növekedés, mint amekkora a járvány során bármely európai országban történt egyetlen nap alatt, és több annál a 12 847 új esetnél is, amennyit New York államban rekordként feljegyeztek április 10-én, amikor ott tombolt a járvány.

Ron DeSantis republikánus kormányzó elrendelte a bárok bezárását, de a maszkviselés továbbra sem kötelező a nyilvános helyeken. Az államban a fertőzöttek száma megközelíti a 270 ezret, Egyesült Államok-szerte pedig meghaladja a 3 millió 382 ezret. A betegségben eddig több 137 ezer amerikai hunyt el.

Florida népszerű üdülőhely, egyszersmind a Disney World helyszíne, amely éppen szombaton nyitott ki újra. Emellett különösen magas a koronavírusnak kitett idősek aránya.

A Reuters megjegyzi: az állam fontos csatatér lesz a novemberi elnökválasztáson, hiszen Donald Trump mindössze 1,2 százalékponttal győzött ott 2016-ban.

Forrás: 24.hu

Kép: MTI/EPA

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ittott
aki külye, haljon meg. így helyes. javul a trsadalom szociokultúrája. és amert a hülyék halnak, az IQ átlaga is nő
Jozefina
Az az 1,2 százalék, amivel annó győzött a választásokig el is pusztulhat!!!??? Nagyon hülyék!!!??
SystemError
Mert fejétől bűzlően sok a suttyó, ezért is választottak maguknak egy tahót. Viktor erre a társadalmi leépítésre alapozza a hatalmát, hogy sok sok buta tahó jobban megeszi a hazudozását
Pálinkás Pál
Tökéletesen igazuk van...ahol szigorúan karanténoztak,maszkoltak...pl Belgium..éppen kétszer annyi haláleset volt ,mint a Svédeknél,akik tojtak bele ebbe a hisztibe...nos maszkosok,várom a magyarázatot!!!
ómió
A "liberális" anarchia is megfertőzte őket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.