Benyújtotta lemondását Eljesz Fahfah tunéziai kormányfő, belpolitikai válságot idézve elő az észak-afrikai országban, amely a koronavírus-járvány súlyos gazdasági kihatásaival próbál megbirkózni.

Egy kormányzati közlemény szerint Fahfah a nap folyamán nyújtotta be lemondását Kaisz Szaíd köztársasági elnöknek. Politikai források a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy Szaíd kérte erre a miniszterelnököt, mivel a parlamentben egyre hangosabban követelték menesztését vélt összeférhetetlenség miatt, amiért állami megbízásokat kapott vállalatok részvényese volt. Fahfah tagadta, hogy szabálytalanságot követett el. A 2019-es parlamenti választásokon első helyen végzett, mérsékelt iszlamista Újjászületés Mozgalom (Ennahda) ennek ellenére bizalmatlansági indítvány beterjesztéséhez kezdett el támogatást gyűjteni a parlamentben.

Az államfőnek most ki kell jelölnie Fahfah utódját, a törvényhozás azonban mélyen megosztott a rivális politikai erők között, így nem biztos, hogy sikerül újabb koalíciót alkotni, ami viszont előrehozott választásokhoz vezetne.

Szakértők szerint Fahfah alig öt hónapja hivatalban lévő kormányának összeomlása tovább késlelteti a szükséges gazdasági reformokat és tovább bonyolítja a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

Az 2011. évi politikai átalakulások, az "arab tavasz" bölcsőjeként is ismert észak-afrikai országban stagnál a gazdaság az életszínvonal csökkenése mellett, miközben a tunéziaiak egyre csalódottabbak az elmaradt gazdasági fellendülés miatt.

A mély politikai megosztottság megnehezítette Fahfah számára a külföldi befektetők által is követelt gazdasági reformok végrehajtását, amelyek Tunézia költségvetési hiányát és köztartozásait fenntartható mederbe lennének hivatottak terelni. A pandémia csak rontott a helyzeten. Szakértők szerint a tunéziai gazdaság az idén 6,5 százalékkal fog zsugorodni.

Az ország szegényebb térségeiben tüntetések törtek ki, a megmozdulások résztvevői munkahelyeket és állami támogatást követelnek.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.