Így mutatják ki ezt.

Sok időbe telt, de Donald Trump és pártja végre rendesen berezelt a koronavírustól

Az amerikai Republikánus Párt a tervezettnél visszafogottabb elnökjelölt-állító konvenciót rendez a floridai Jacksonville-ben augusztusban- közölte Ronna McDaniel, a párt vezetője csütörtökön a párt tagjainak és híveinek írt levelében.

Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentős szigorításokat vezetnek be. Ezek közé tartozik, hogy az augusztus 24-én kezdődő konvenció első három napján csakis a 2500 küldött vehet részt, és a negyedik napon, amikor Donald Trump elnök elmondja a jelöltségét elfogadó beszédét, szintén csak korlátozott számú meghívott lehet jelen.

McDaniel szerint a konvención végig figyelembe veszik, illetve betartják a járványhelyzetre vonatkozó tagállami és helyi óvintézkedéseket.

A döntést a republikánusok azt követően hozták meg, hogy az Egyesült Államok déli tagállamaiban, köztük Floridában is ismét fellángolt a járvány. Florida déli vidékeit és keleti megyéit különösen sújtja a koronavírus terjedése. Az államban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház nyilvántartása szerint csaknem 14 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.

A Republikánus Párt eredetileg az észak-karolinai Charlotte városában tervezte a konvenciót, de a párt vezetői nem tudtak megállapodni Roy Cooper demokrata párti kormányzóval a járvány miatt megteendő óvintézkedések részleteiben. Ezzel szemben Florida republikánus kormányzója, Ron DeSantis Donald Trump szoros szövetségeseként ismert az amerikai politikai életben. A párt júniusban állapodott meg vele a konvenció megrendezéséről. Mike Pence amerikai alelnök még szerdán újságíróknak elmondta, hogy a rendezvény szervezői folyamatosan egyeztetnek Jacksonville republikánus polgármesterével, Lenny Curryvel is.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Én csak azt csodálom, hogy Trump Lee még nem dobatott atom bombát a koronavírusra...
Rockxy
valaki hapcizott biztosan és beindult a rezelés.
kokopelli
@Qqberci: ...ezt bizony nem kellett volna megírnod! Kerüld el Floridát! (;-))
bencemacska
Nagyon ügyetlenek az amerikai koronások. Állandóan célt tévesztenek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.