Több tudós ismételten kiadta a figyelmeztetést, hogy a nyugat-antarktiszi Thwaites-gleccser vagy másik nevén Ítéletnapi-gleccser összeomlása számottevően megemelheti a globális tengerszinteket.

Két méterrel emelheti a tengerszintet az egyik antarktiszi óriásgleccser beszakadása

Fotó: Unsplash

A Financial Times-szal készített interjúk során több tudós megjegyezte, hogy a hatalmas jégtömeg beszakadása 65 centiméterrel emelné meg a globális tengerszinteket, és ha hozzávesszük a vele együtt járó további, nyugat-antarktiszi jégomlásokat és törmelékeket, akkor az emelkedés szintje 182 centimétert tehet ki.

A tudósok szerint a Thwaites-gleccser olvadása már eddig is a tengerszint emelkedésének 4%-áért volt felelős, ami súlyosan eszkalálódhat egy beomlás esetén. Az egyik amerikai tudós például úgy véli, a szóban forgó gleccser több további hatalmas jégtömeg „tartóoszlopa”, ebből kifolyólag ha eltűnik a képletből, akkor további gleccsereket is magával ránthat a tengerbe.

Paul Cutler, az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány tudósa jelezte, hogy a gleccser egyre nagyobb tempóban olvad, ami felveti a kérdést, hogy milyen gyorsan válik majd instabillá. A kutató szerint úgy tűnik, a gleccser ahogyan haladunk előre az időben, egyre instabilabbá válik.

Az elmúlt három évtized során a duplájára nőtt a Nagy-Britannia méretű gleccserből kifolyó jég mennyisége, ami jelzi, hogy a jégtömeget érintette az egyik legérzékenyebben a klímaváltozás. Egy másik kutató elmondása szerint a Thwaites-gleccser az egész Antarktisz „legsebezhetőbb” pontja, és az elmúlt idők során a melegedő tengervíz miatt vészesen felgyorsult az olvadása.

Liner

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@Szeparepa2: Répa te mekkora időt vagy képes belátni? Pár hét? Esetleg néhány óra?
LauraEM99
Hi mi а hеlyzеt?
Volt tеgnap а bаrátommаl.
Szerеtnе szexet еlkötelezеttség nélkül.
---
www.lovexx.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.