Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap, a következő hétéves európai uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási csomagról szóló uniós csúcstalálkozó harmadik munkanapját megelőzően.

Orbán szerint a holland miniszterelnök gyűlöli őt, és nem tudja, miért

A nemzetközi sajtónak nyilatkozva a kormányfő azt mondta, a hollandok egy olyan eszközt kívánnak bevezetni, amely ellenőrzi az uniós pénzek kifizetését és felhasználását, különösen a déli országok esetében. Aláhúzta: ez az eszköz teljesen új mechanizmus a jogállamisággal összefüggésben.

Kiemelte, a jogállamiság kérdése alapvetően fontos az Európai Unió szempontjából. Magyarország azt kérte, adjanak garanciát arra, hogy mihamarabb lezárják az ország ellen indított jogállamisági eljárást – tette hozzá.

Orbán Viktor azt is kijelentette: a megállapodás elfogadása elengedhetetlen, és akár a jövő hét folyamán is kész folytatni a tárgyalásokat azok sikere érdekében.

A holland-magyar viszonyról közölte:

Nem tudom, hogy mik szerepelnek Mark Rutte holland miniszterelnök személyes okai között, hogy gyűlöli Magyarországot és személy szerint engem, de végtelenül durván támadja az országot

- fogalmazott.

Felidézte: Rutte kifejezi, hogy véleménye szerint Magyarország nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, ezért gazdasági büntetést kell alkalmazni. Ez elfogadhatatlan, ugyanis nincs döntés a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben – mutatott rá.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Mark Rutte holland miniszterelnök személyes okai között, hogy gyűlöli Magyarországot és személy szerint engem"

Nem Magyarországot gyűlöli, csak az ilyen felfuvalkodott pojácákat...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@ómió: Neked a kurvaanyád is efftás, kötsög.
kulabombaafityiszre
@ómió: Neked a kurvaanyád is efftás, kötsög.
ómió
@kulabombaafityiszre: Szarkupac létedre - a "kurvaanyádat(!)" - de kivágtad, mi tetübolsi efftárs "lényeged"!
LauraEM99
Most vettem szeхi fеhérneműt.
Aкагоm látni? Látogаsson еl а wеbhelуге > www.lovexx.club
tudode
Nem csak a holland miniszterelnök gyűlöli őféleségét, hazájában is megvetik az alattvalók a követhetetlen hadicseleiért
.
---- A magánember
.
168ora.hu/kulfold/a-maganember-23016
----------------------------------------------
.
Képekben
.
www.youtube.com/watch?v=XzpLsRDszzg
---------------------------------
.
Pedig a rendszerváltás reménysége volt, és milliók utálatának tárgya lett!
kolnidre
Hollandia-Andre Rieu,Ajax Amsterdam Magyarország-Alcsuti Igyekvés-Csikidám Király

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.