Továbbra sem sikerült megállapodásra jutni, ezért hétfőn is folytatódik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek pénteken kezdődött, eredetileg kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai a következő, 2021-től érvényes hétéves EU-költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi támogatási csomagról tanácskoznak.

EU-csúcs: nincs még megállapodás, hétfőn is folytatódik az uniós csúcstalálkozó

Az Európai Tanács elnökének szóvivője, Barend Leyts hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tagállamok vezetői két-, illetve többoldalú megbeszélésekkel kezdik a csúcstalálkozó negyedik napját, majd – leghamarabb délután négy órakor – ismét összeülnek huszonhetes körben.

Az értekezlet első napján, pénteken a résztvevők délelőtt tíz órától folyattak plenáris megbeszélést, majd kisebb csoportokban tanácskoztak. A napot záró plenáris munkavacsorát Charles Michel, az Európai Tanács elnöke valamivel éjfél előtt berekesztette.

Diplomáciai források szerint ennek oka az volt, hogy a megbeszélések nem vezettek előre egyebek mellett a költségvetés és a helyreállítási alap nagysága, a pénzek jóváhagyásának mechanizmusa, illetve a nettó befizető országoknak járó visszatérítés legmegosztóbb kérdéseiben.

Michel szombaton új költségvetési javaslattal állt elő, amelyet vasárnap egy újabb követett. A tervezet megtartotta a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait, a helyreállítási csomag összegeit azonban mindkét esetében csökkentette. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap esetében először azt javasolta, hogy abban az Európai Bizottság ajánlásában szereplő 500 milliárd euró helyett 450 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, valamint a korábbi 250 milliárd euróval szemben 300 milliárd eurós kölcsön szerepeljen. A vasárnapi javaslat az előbbit 400 milliárd euróra, utóbbit 350 milliárd euróra módosította.

Hétfő hajnali információk szerint Michel a támogatások összegét tovább csökkentette, 390 milliárd eurót javasolt. Ezzel az ajánlattal kezdenek délelőtt bilaterális megbeszéléseket a tagálami vezetők.

A "takarékos négyeknek" nevezett EU-tagállamok – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – mindvégig kisebb költségvetés mellett érveltek, és nagyobb beleszólást kívántak abba, hogy a tagállamok miként költik majd el az uniós pénzeket. Noha Michel javaslatai a legtöbb ponton egyeztek álláspontjukkal, információk szerint vasárnap saját javaslattal álltak elő. Ebben a helyreállítási alap összege 700 milliárd euróra csökkenne, amely fele-fele arányban vissza nem térítendő támogatásokból, illetve hitelekből állna. Hétfő hajnalban Hollandia és Ausztria magára maradt a támogatások további csökkentésének ötletével, miután Dánia és Svédország "erőfeszítéseket tett" a megállapodás érdekében – közölték diplomáciai források.

Mark Rutte holland kormányfő mindvégig hajthatatlanul képviselte azt az álláspontot, hogy a hitelnyújtást kell ösztönözni a vissza nem térítendő támogatásokkal szemben – közölték.

A helyreállítási csomag fő kedvezményezettjei, köztük Olaszország, Spanyolország és Portugália az alap legfeljebb csak kismértékű csökkentését fogadnák el, és elutasítják az elköltés módjának szigorú ellenőrzését.

A tanácskozás folyamán a nettó befizető országok – Hollandia mellett Németország, Ausztria, Svédország és Dánia – a végsőkig ragaszkodtak ahhoz, hogy esetükben megőrizzék azt a kompenzációs mechanizmust, amely nagy összegű befizetéseikért cserébe megemelt összegű költségvetési visszatérítést biztosít számukra. Michel 2021 után fokozatosan leépítené a tagállamoknak pluszterhet jelentő rendszert, az érintett országok a javaslatot ez idáig elvetették.

Ha nem sikerül megállapodni a költségvetésről és a mentőcsomagról, az Hollandia miatt lesz – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap uniós csúcstalálkozón újságírók előtt.

A nemzetközi sajtónak nyilatkozva a kormányfő azt mondta, a hollandok egy olyan eszközt kívánnak bevezetni, amely ellenőrzi az uniós pénzek kifizetését és felhasználását, különösen a déli országok esetében. Aláhúzta: ez az eszköz teljesen új mechanizmus a jogállamisággal összefüggésben is. A csomagban szereplő vissza nem térítendő támogatások és hitelek arányával összefüggésben kiemelte, Hollandia az mechanizmussal jelentős befolyást biztosítana maga számára az uniós pénzek kifizetését illetően, főként a déli országok esetében.

Hozzátette, Magyarország támogatja az olasz álláspontot, ugyanis azoknak az országoknak kell adni a pénzt, mégpedig mihamarabb, amelyeknek a legnagyobb és legsürgősebb szükségük van rá.

Ezt az álláspontot képviselte a csúcson Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, aki elfogadhatatlannak és zsarolásnak nevezte a takarékos országok vétóját. Hétfő hajnalban hangoztatott véleménye szerint ezen tagállamok vezetői "rövidlátók", akik kizárólag otthoni politikai érdekeik szerint cselekszenek. Nem veszik észre, hogy döntésük hozzájárul az egységes piac leértékeléséhez és a fiatal generációk álmait oszlatják szét.

Az európai válaszlépések hatékonyságának csökkentését eredményező tárgyalásnak nincs értelme. A helyreállítási alap nem válhat az ideológiai harc eszközévé

- fogalmazott Conte.

Az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű helyreállítási csomag célja, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és társadalmi válságon. A bizottság eredeti tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része, 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásokból, 200 millió euró pedig a tőkepiacokon felvett hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesül.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Reuters pool/Francois Lenoir

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Szét kellene választani ezt a költségvetési vitát, úgy, hogy a 750 milliárdos "mentőcsomagot" pótköltségvetés keretében tárgyalni egy más időpontban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Az EU bacilusa ráér cigánykodni, hiszen egy hétre foglaltak szállást, miközben kiállt a rétre sajtótájékoztatót tartani, megtalálva az új ellenségképét:
.
Gyoresvonat sebességgel tolmácsolták azt, ami kifért a csövén, még a megállapodást megelőzően, kitityegve a kétoldalú tárgyalásról
.
------ Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója
.
www.youtube.com/watch?v=A0bVK6oGiGk
.
Az ország szégyene, hogy csak egy olyan kofaszintű pasira futotta már 12 éve, akinek az elviselése még egy családban is SOKKoló!
verőce21
Szét kellene választani ezt a költségvetési vitát, úgy, hogy a 750 milliárdos "mentőcsomagot" pótköltségvetés keretében tárgyalni egy más időpontban.
ómió
Még Rutte efftársnak se engedjük "ránk szabottan meghatározni", hogy mi is az a jogállam? Na, ne, má'!
verőce21
A "helyreállítási alap"-nak titulált 750 mrd Euro egyébként is, egészen más célt szolgálna, mint az uniós költségvetés. Másoknak kellene lennie az elbírálási szempontoknak is...!
Jozefina
Nekem is az a véleményem, hogy a vissza nem térítendő összeg minél kevesebb legyen. (az EU ne adósodjon el) A felveendő kölcsönt, pedig döntsék el az adott országok, hogy élnek-e vele, hiszen azt vissza kell valamikor fizetni!!!
A vissza nem térítendő összeget meg bizony kössék csak feltételekhez, benne a jogállamisághoz is!!!
tudode
Csavaros a csavaros az észjárása annak, aki soha nem hibázik, mások bezzeg annál inkább, még azzal a sarzsival is, amely szerint őfélesége nem is miniszterelnök, de abban jól teljesít még az ET-ben is, hogy "Ne azt nézzék amit, mond, hanem azt amit tesz
.
Szállóige lett az aranymondása, amely miután a jogállamot elvitte a szarkabőrbe bújt kígyómászó, aszongya:
.
---- Orbán: aki nem tiszteli a jogállamiságot, lépjen ki az EU-ból!
.
hu.euronews.com/2020/07/19/orban-aki-nem-tiszteli-a-jogallamisagot-lepjen-ki-az-eu-bol?utm_source=newsletter&utm_medium=hu&utm_content=&_ope=eyJndWlkIjoiOTA1MjMzMTg0OWRlMzE1YWIyNzAyMmUwMDljMmI5ZDkifQ%3D%3D
.
""""Ha nem lesz alku az uniós csúcson a jogállamisági vita miatt, az a holland miniszterelnök hibája lesz - mondta Orbán Viktor Brüsszelben""""
-------------------------------------
.
Csúcs ez a politikai szélhámos!
.
Ha nem lenne ki kéne találni!
tudode
Vajon hogy kerül az EU bacilusa a vírus honlapra, azaz a koronavírus.gov.hu-ra
.
Emígy:
.
----- Orbán: ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről, az Hollandia miatt lesz
.
koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-ha-nem-sikerul-megallapodasra-jutni-vitas-kerdesekrol-az-hollandia-miatt-lesz
.
""""Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap, a következő hétéves európai uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási csomagról szóló uniós csúcstalálkozó harmadik munkanapját megelőzően.""" (...)
.
Ennél nincs lejebb, mert pipás a pasi, mert a holland miniszterelnök is a parlamenti ukázzal érkezett az EU-csúcsra!
Syntax Error
@verőce21: ma 10.49 ! Annyi eszük nincs ott!
verőce21
@Syntax Error: Sajnos, simán leszavaznának a szétválasztási javaslattal a miniszterelnökök tanácsában...Igazából mi sem akarjuk szétválasztani a közös költségvetéstől. Ha opponáljuk a pót- (EU-FED-es) hitelt, az ellenzék megnyeri 2022-t – ha felvesszük-fejlesztünk -, behúzzuk 2022-t!
LauraEM99
Мa еste szabad vagyoк. Inni аkаr, kаttintsоn а linкre, hogу megtaláljа a profilоmat és a telefоnszámot -> www.lovexx.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.