Huszonhárom százalékra csökkent Vlagyimir Putyin elnök bizalmi indexe az oroszok körében.

Hatalmasat zuhant Putyin bizalmi indexe az oroszok körében
Fotó: Pixabay

A Jurij Levada Független Elemzőközpont szerdán megjelent felmérése szerint a megkérdezettek 23 százaléka nevezte meg az államfőt arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik politikusban vagy közéleti személyiségben bízik meg.

Egy évvel ezelőtt Putyin hasonlóan mért bizalmi indexe még 40, 2017-ben pedig 59 százalékon állt. Mindemellett a válaszadók 60 százaléka továbbra is támogatja, 33 ellenzi a tevékenységét. Ez az arány fél évvel ezelőtt még 68:31 volt.

Putyint az elmúlt hónapok során számos bírálat érte amiatt, ahogyan a Covid-19-járványra reagált. Emellett ellenérzést váltott ki sokakban, hogy az alkotmánymódosítás "lenullázta" eddigi mandátumait, vagyis lehetővé tette számára, hogy még további két, hatéves ciklus erejéig hivatalban maradhasson.

Putyint a bizalmi erősorrendben Mihail Misusztyin miniszterelnök, Vlagyimir Zsirinovszkij, a nacionalista és jobboldali Liberális Demokrata Párt vezetője és Szergej Sojgu védelmi miniszter követi, egyaránt 10 százalékkal, az 1617 fős reprezentatív mintán, július 24-én és 25-én elvégzett közvélemény-kutatás szerint.

A sorban utánuk Szergej Lavrov külügyminiszter (6 százalék), Gennagyij Zjuganov, a kommunisták első embere és – meglepetésre – Szergej Furgal, a Habarovszki terület bérgyilkosságok megszervezése miatt leváltott kormányzója következik, olyan személyiségeket megelőzve, mint Pavel Grugyinyin, a kommunisták 2018-as elnökjelöltje, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és Dmitrij Medvegyev volt miniszterelnök, az orosz biztonsági tanács alelnöke.

A megkérdezettek 42 százaléka vélekedett úgy, hogy az ország jó irányba halad – szemben a fél évvel ezelőtti 52 százalékkal – 40 százalék pedig úgy, hogy nem. 18 százalék nem tudott erre a kérdésre válaszolni.

Az állami VCIOM közvélemény-kutató intézet júniusi felmérésében a válaszadók 28,6 százaléka fejezte ki bizalmát Putyin iránt, a Levada intézetéhez hasonló, "nyitott" – többféle választ megengedő – módszer alapján. A "zárt" metódus szerint – vagyis amikor arra a kérdésre kellett válaszolni az alanyoknak, hogy megbíznak-e az elnökben, ott akkor 66,2 százalékos támogatottságot mértek.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Bukni fognak a patkányok és a saját rendszerük fogja őket villára húzni..
SystemError
@Borsodi: Ez láncreakció lesz. Ráadásul Soros sem húzza már sokáig, mint élőhalott ellenségkép. Viktor már így is a magyarok ellen hergel magyarokat... Ez veszélyes!:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.