Harmadik napja meghaladja a százat az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában az osztrák egészségügyi minisztérium csütörtöki jelentése szerint.

Tombol a járvány Ausztriában

Az elmúlt 24 órában 105 új koronavírusos esetet észleltek, szerdán 173, kedden pedig 119 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Továbbra is Felső-Ausztriában (32 fő) és Bécsben (21 fő) fertőződtek meg legtöbben. Jelenleg 1609 aktív fertőzöttet, illetve beteget tartanak nyilván, közülük 105-en szorulnak kórházi kezelésre. Ausztriában eddig 20 955 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 718-an haltak bele a vírusfertőzés okozta betegségbe, míg 18 628-an időközben meggyógyultak.

Bezárják az osztrák főváros Messe Wien Kiállító- és Kongresszusi Központjában még márciusban kialakított gondozóközpontot, ahol az utóbbi hónapokban 294 fertőzöttet, illetve fertőzésgyanús esetet kezeltek. Ide szállították például az egyik menedékszálló lakóit, miután az intézményt néhány fertőzött miatt kiürítették. Közben a válságkezelő stáb 30 másik intézményt jelölt ki, ahol a járvány ismételt felgyorsulása esetén ideiglenes gondozóközpontot lehet majd kialakítani.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Szerencsére csodaországban, ahol van pénze az embereknek védekezésre, a közállapotok is sokkal jobbak, beleértve a sokkal jobb egészségügyet is. Nálunk csak napi 10 volt 2 hónapig, most meg 20. Ennek ugyan egymillió az egyhez az esélye mindennap és a gócszerű terjedés sem indokolna ilyen egyenletes számokat, de mi mindenben jobbak vagyunk, tehát a mienk a legjobb egészségügy.

Szerintem emberéletekkel fizetünk ezért a kis marketing fogásért, aki elhiszi, hogy mi csodaország vagyunk én nem hasonló számban tombol kint a korona. Persze, ha azt gondolnánk, hogy nálunk is terjed, akkor nem mennénk balatonra sem, nem költekeznénk, stb.. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet ezt ésszel elmagyarázni az embereknek és miért kell halálba küldeni azokat, akik elhiszik ezt a mesét!
volvós
Számomra éerthetetlen, honnan veszik ezeket a légből kapott és ellenőrizhetetlen számokat, működik az O1G- Cilike rémhír központ. A bécsi napilapok teljesen más adatokat írnak, és nekik elhiszem !!! Nem a járvány tombol, hanem az időjárás, tegnapelőtt olyan vihart éltem át...igaz, M.o-n sütött a nap, 2/3 os többséggel
division
@SystemError: A válasz egyszerű: Sajnos az emberek zöme nálunk továbbra is meg van győződve arról, hogy az egész vírus csak egy hisztériakeltés, de te is olvashatod itt nap mint nap. Elmész egy üzletbe, maszk nincs senkin jóformán. Nem veszik komolyan az emberek ezt az egészet, tegnap beszélt Jakab prof. az oltásról, amit az emberek azt hiszem 40 valahány százaléka adatná csak be magának. Ezek után mit vársz? Most egyszerre fog támadni a korona és az influenza, és bizony újra szükség lesz azokra a tilalmakra, amelyek eddig megfékezték nálunk ezt a vírust. Jövőre talán már lesz oltás, én mindenesetre készülök az újabb digitális tanévre:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.