Megtalálták, majd egy mesterlövész célzott lövéssel lelőtte azt a férfit, aki több mint egy hete ejtett túszul egy rendőrt a kelet-ukrajnai Poltavában – hozta nyilvánosságra az ukrán rendőrség szombaton hivatalos honlapján.

Mesterlövész végzett egy ukrán férfivel, aki rendőrt ejtett túszul

A 32 éves, többszörösen büntetett előéletű Roman Szkripniket még július 23-án állították meg járőrök Poltava belvárosában egy lopott autóval. A férfi egy gránát felrobbantásával fenyegetőzött és túszul ejtett egy rendőrtisztet, majd a hatóságok által számára biztosított másik járművel kihajtott túszával együtt a városból.

Később a rendőrtisztet elengedte, a gépkocsit elhagyta és egy erdőbe menekült be, ahol a rendőrök nyomát vesztették. Nyolc napon át kutattak utána nagy erőkkel, még helikoptert is bevetettek.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebookon közzétett bejegyzésében leírta, hogy szombatra virradó éjjel egy rendőr egy lakatlan házban megtalálta Szkripniket a Poltava megyei Opisnya falu mellett. A férfi azonban újból túszul ejtette a rá találó rendőrt, és ismét a gránát felrobbantásával fenyegetőzött, ezen kívül egy szolgálati fegyver is volt nála.

Herascsenko szavai szerint a túsznak a férfi lelövése után három másodperce volt, hogy félreugorjon a gránát felrobbanásáig, és sikerült is sértetlenül megúsznia.

Hozzátette még, hogy a túszejtőnek lett volna lehetősége megadnia magát, és "életben maradt volna, noha hosszú éveket töltött volna börtönben, de ő ezt az utat választotta".

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Hallottunk az orosz törvényekről és az orosz fegyház viszonyokról. Azt hiszem, a jobbik utat választotta.
Peller Anikó
@simmering73: Már akkor választott amikor megállították, de valójában már annak ellőtte.
namihami
**A lányomnak mondom, a menyem is tanuljon belőle.""
Helyes, talán a következők elgondolkodnak az eset megoldásának a végén.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.