Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra ismét több mint 1100 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig már meghaladta a 72 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.

Ismét 1100-nál több új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában

Ezek alapján a járvány kezdete óta igazolt fertőzöttek száma 72 168-ra nőtt, az elhunytaké 16 újabb halálos áldozattal 1725-re, miközben eddig 39 543-an gyógyultak meg, közülük 235-an péntekre. Az aktív betegek száma elérte a 30 900-at. Az országban már öt egymást követő napon jegyeztek fel ezer fölötti új megbetegedést, szerdán minden eddigi rekordot meghaladó, 1197 új fertőzöttet regisztráltak.

Előző nap a legtöbb új beteget, 115-öt a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyéből jelentették, a második legtöbbet, 112-őt pedig az ország legfertőzöttebb régiójából, Lviv megyéből, ahol az azonosított fertőzöttek száma már elérte a 9783-at, közülük 265-en haltak bele a betegségbe.

Ukrajna második legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben szombaton szintén sok, 110 új beteget regisztráltak. Kijevben eddig 8452 fertőzöttet azonosítottak, 134-en hunytak el és 2994-en gyógyultak meg.

Kárpátalján a legfrissebb adatok alapján az igazolt fertőzöttek száma 5267, az elhunytaké újabb három halálos áldozattal 201-re nőtt, miközben eddig 2079-en győzték le a kórt.

Az ukrán Közegészségügyi Központ által vasárnap kiadott közlemény szerint a Covid-19-betegek halálozási aránya országosan 2,4 százalékos. Ez az arány a keleti országrészben lévő Kirovohrad megyében a legmagasabb (5,1 százalék), utána a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében (3,9 százalék), Kárpátalján pedig 3,8 százalékos, amivel a megye a harmadik helyen áll.

Ukrajnában március 3-án regisztrálták az első fertőzöttet a romániai határnál lévő Csernyivci megyében. Két hétre rá vezették be az országos karantént, május 22-étől pedig úgynevezett adaptív karantén van érvényben, amely azt jelenti, hogy a helyi hatóságok önállóan dönthetnek bizonyos korlátozások enyhítéséről vagy szigorításáról, köztük a közösségi közlekedési eszközök, a tömegétkeztetési vagy szórakozóhelyek, sportlétesítmények működtetéséről.

Az országos karantént – amely alapján egyebek mellett általánosan kötelező a maszkviselés és a távolságtatás nyilvános helyeken – többször meghosszabbította a kormány, legutóbb július 22-én, most augusztus végéig van érvényben továbbra is adaptív jelleggel.

Augusztus 1-jétől viszont új karanténrendszer lépett életbe az országban, mostantól a meghatározott kritériumok, vagyis az aktív betegek, az elvégzett tesztek száma, a fertőzés terjedésének üteme és a kórházi ágyak leterheltsége alapján zöld, sárga, narancs és vörös zónába sorolják a térségeket, illetve a nagyobb városokat. A legsúlyosabb helyzetű, vörös zónába került a nyugati országrészben található Luck, Ternopil, valamint a romániai határnál lévő Csernyivci megye egy járása. Kárpátalja megye egyelőre sárga zónában van, Lviv és térsége narancsban, a főváros, Kijev viszont még zöld zónában a szombaton nyilvánosságra hozott térkép szerint.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.