Lehűtötték a kedélyeket.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint lehet, hogy sosem lesz tökéletes megoldás a koronavírus ellen

A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen – jelentette ki hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója (képünkön).

„Számos fejlesztés alatt álló oltóanyag van jelenleg a harmadik kísérleti fázisban, és azt reméljük, hogy több hatékony vakcina is elérhető lesz majd, amellyel megállíthatóvá válhat a koronavírus terjedése. Ugyanakkor pillanatnyilag még nincs meg a tökéletes megoldás, és nem kizárt, hogy olyat soha nem is találunk”

– fogalmazott a WHO vezetője.

Kiemelte azt is, hogy bár a koronavírus-világjárvány a 20. század eleje óta a legnagyobb globális egészségügyi vészhelyzetnek tekinthető, a közös nemzetközi küzdelem az oltóanyag kifejlesztéséért ugyancsak történelmi jelentőségű. „Nem biztos, hogy meglesz a vakcina, de az mindenképpen példa nélküli, hogy milyen gyors tempóban sikerült elérni az oltóanyag-fejlesztés jelenlegi szintjére, ahol már több kísérleti vakcina a klinikai tesztek végső fázisaiban jár” – mondta Tedrosz. Hozzátette ugyanakkor:

vannak olyan aggodalmak, hogy a kifejlesztett vakcina nem lesz teljesen hatékony, vagy csak pár hónapra lesz képes védelmet nyújtani.

Világszerte már több mint 18,1 millió embert fertőzött meg a koronavírus, és több mint 688 ezren haltak bele a fertőzés okozta szövődményekbe. A WHO-főigazgatója és Mike Ryan vészhelyzeti igazgató közösen arra szólította fel a világ valamennyi országát, hogy szigorúan tartassák be az egészségbiztonsági előírásokat, azaz a szájmaszk viselésére, a távolságtartásra és az alapos kézmosásra vonatkozó ajánlásokat, illetve végezzenek folyamatos tesztelést. Tedrosz szavai szerint a szájmaszk viselésének világszerte a szolidaritás jelképévé kellene válnia.

Mike Ryan a sajtótájékoztatón azt mondta: azokban az országokban, ahol magas a fertőzési ráta, például Indiában és Brazíliában, nagy küzdelemre kell készülni. Hosszú lesz a kiút a válságból, és hosszú távú elköteleződésre lesz szükség – figyelmeztetett.

Forrás: 24.hu

Kép: Pixabay

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Namely
"A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen – jelentette ki hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója"
Hát persze!
Jön a második, harmadik, stb hullám, amely legalább annyira, de annyira pusztító lesz, mint az első.
Nem győztem a hullahegyeket kerülgetni!
Köszönöm, hogy a semmihez sem értő who itt van, és vigyáz rám, a kínai érdekeket kiszolgáló vezetőjével együtt.

"Tedrosz szavai szerint a szájmaszk viselésének világszerte a szolidaritás jelképévé kellene válnia."
Most nem azért kell a maszk, mert véd? Ja, nem is, csak szolidaritást jelent? Eddig sem hordtam, csak a repülőn, mert szépen nézett a stewardess, de ezután sem fogom.
Nessy
@Namely: A maszk téged nem véd meg teljesen, de tőled védi a többi embertársadat! Illetve már állítólag van, amelyik mindkét funkciót tudja. Tehát, ha mindenki hordaná a maszkot, védenénk egymást. Azaz, szolidáris vagyok a körülöttem lévőkkel, és így kevesebb lesz a beteg. Az hogy te elkapod és megbetegszel, mondanám, hogy a te bajod, de sajnos a lappangási időben akár a legközelebbi hozzátartozóidat is megfertőzheted. Esetleg érdemes lenne ennek tükrében revideálni a véleményedet!
division
@Nessy: Sajnos még mindig vannak bőven kételkedők, akiket sosem fogsz addig meggyőzni, amíg a saját kárán nem tanul.
Namely
@Nessy: Már hallottam, amit leírtál, értem is, és ha baj lenne, igazat adnék. Csak még nem láttam arra tudományos bizonyítékot, hogy kellene egyáltalán.
Ez egy hatalmas üzlet, és a félelemmel sok mindent el lehet fogadtatni az emberekkel (jogok csorbítása, digitális kontroll, stb).
Olvasd már el a fenti címet: "Az Egészségügyi Világszervezet szerint lehet, hogy sosem lesz tökéletes megoldás a koronavírus ellen"
Ez szerinted összhangban áll azzal, amit tapasztalsz? Tegyük fel, hogy igazak a számok (már bebizonyosodott, hogy nem, de tegyük fel). Kb 700k ember halt meg. Ha világszerte meghalt volna 150 millió ember eddig, akkor TALÁN mondhatnának ilyet, de szerintem akkor sem.
Nevetséges, ami itt folyik.
És hogy mi az?
1. Bizonyos üzleti körök jól járnak ezzel, akik folyamatosan fizetik a médiát az újabb "rettegj!!" cikkekért.
2. Az államok futnak a média után.
3. És nem merik bevallani, hogy ezt benézték, mert az bizony presztizsveszteséggel járna.
4. A drága polgárok meg folyamatosan eszik a maszlagot. Húúúúúúúúúúú rettegj!

Hát bocs, de nem rettegek. Nincs bajom és a családom tagjainak sem. Nem azt mondom, hogy nincs is ilyen vírus, hanem ez egy média által gerjesztett hisztéria, amit esettanulmányként fognak tanítani a média káros hatásainak leírására.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.