Távozik posztjáról az Egyesült Államok iráni különmegbízottja, Brian Hook – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön.

Az amerikai diplomácia vezetője azt is közölte: Hook munkáját rövid időn belül Elliott Abrams, a kormányzat venezuelai különmegbízottja veszi át, eddigi feladatai megtartása mellett.

Pompeo nem jelölte meg Hook lemondásának okát, a bejelentés után nem sokkal közzétett Twitter-bejegyzésében azonban azt írta, hogy a diplomata a magánszektorba távozik. A miniszter "megbízható" tanácsadóként és "jó barátként" jellemezte Hookot, aki a megítélése szerint "történelmi eredményeket" ért el Washington Iránnal kapcsolatos politikájában.

Az 52 éves Brian Hookot 2018 végén nevezték ki iráni különmegbízottnak. Előtte, 2017-től a külügyminisztérium politikai tervező csoportját vezette. Bírálói szerint túlságosan kemény és szankciópárti volt, miként maga az amerikai kormányzat is, s végül is nem ért el eredményt, hiszen a teheráni vezetés nem változtatott a politikáján.

A 72 éves Abrams 2019 januárja óta venezuelai különmegbízott. Veterán republikánus diplomata, akit a neokonzervatívok egyik vezető személyiségeként tartanak számon. 1991-ben, az Irán/Kontra-botrányban játszott szerepéért vádat emeltek ellene, és pénzbüntetésre, illetve közmunkára ítélték. Az Irán/Kontra-botrány Ronald Reagan elnöksége idején, 1985-ben robbant ki, s a lényege az volt, hogy az amerikai kormányzat fegyvereket adott el a fegyverembargó alá eső Iráni Iszlám Köztársaságnak, a bevételből pedig a nicaraguai marxista kormány ellen harcoló ellenzéket, az úgynevezett kontrákat támogatta.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.