Szörnyű jelenetek.

Szörnyű bűncselekmény: Szándékosan gyújtottak fel egy toronyházat – 11-en meghaltak, öten az ablakon ugrottak ki

Szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki egy lakás a Prágától 300 kilométerre található, kelet-csehországi Bohumin kisváros egyik 13 emeletes toronyházának 11. emeletén szombaton.

Hat ember – köztük 3 gyerek – halt szörnyet abban a lakásban, amelyiknek valaki felgyújtotta az ajtaját a 11. emeleten, öten pedig a két legfelső emelet lakásainak ablakaiból vetették magukat a mélybe a terjedő lángok és füst elől.

Egy szemtanú a Pravo című lapnak azt nyilatkozta, hogy két embert látott egy ablakpárkányon ülni, lángoló ruhában, majd az egyikük kiugrott.

Vladimir Vlcek, az oltásban résztvevő tűzoltók parancsnoka azt nyilatkozta, hogy másodpercekre voltak attól, hogy felfújják a becsapódást csillapító párnákat, amikor a pánikba esett emberek leugrottak. Így lett ennyi áldozat annak ellenére, hogy a tűzoltók a tűzjelző megszólalásától számítva 5 percen belül a helyszínen voltak, autókkal és helikopterrel.

Jan Hamacek belügyminiszter tévényilatkozatában megerősítette, hogy szándékos gyújtogatás történhetett, aminek hátterében egy hosszú ideje tartó szomszédsági konfliktus állhatott. Egy embert le is tartóztattak, de azt egyelőre nem erősítették meg, hogy az maga a gyújtogató lenne.

A tűzoltók szerint a tettes valamilyen égésgyorsító anyagot, talán benzint használhatott, a tűz ezért terjedhetett ennyire gyorsan.

Forrás: 444

Kép: LUKAS KABON/AFP/MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.