Immár hivatalosan is megerősített halálos áldozata is van a Minszkben az elnökválasztás után kirobbant, keddre virradóra már második éjszakája tartó zavargásoknak. Orbán Viktor tiszteli Belarusz diktátorát.

Orbán diktátor szövetségese gumilövedékkel löveti a tiltakozó tömeget

Minszk, 2020. június 5. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök (j) és Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Minszkben 2020. június 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A hatóságok tájékoztatása szerint egy tüntető vesztette életét, amikor felrobbant a kezében egy robbanószerkezet, írja a BBC-re hivatkozva a 444.hu.

Vasárnap este azután kezdődtek a tiltakozások, hogy az illetékes hatóságok bejelentették Aljakszandr Lukasenka, az 1994 óta regnáló elnök győzelmét, és azt, hogy Lukasenka az előzetes eredmények alapján a szavazatok 80,4 százalékát szerezte meg. Amennyit nyilván nem, de azt már előre tudni lehetett, hogy a választás eredménye fiktív lesz, ahogy mindig is az volt – és ahogy Lukasenka ezeken a fiktív választásokon rendre ilyen eredményt szokott elérni.

A nyilvánvaló szabálytalanságok – ellenzéki politikusok és aktivisták megfélemlítő hatósági vegzálása, őrizetbe vétele, a választási ellenőrök kizárása, az előzetes szavazás adatainak feltűnő meghamisítása – miatt az ellenzék vezéralakjává emelkedett Szvajtlana Cihanouszkaja nem is volt hajlandó elfogadni a vereségét, magát hirdette ki valódi győztesnek.

A hatóságok különös keménységgel lépnek fel, hanggránátokat, gumilövedéket bevetve szó szerint rohamokat indítanak a főváros utcáin tiltakozók ellen, akik Molotov-koktélokkal viszonozzák ezt, és barikádakat próbálnak emelni.

Orbán diktátor szövetségese gumilövedékkel löveti a tiltakozó tömeget

Minszk, 2020. augusztus 10. Ellenzéki tüntetők a rohamrendőrök sorfala előtt Minszkben 2020. augusztus 9-én, a fehéroroszországi elnökválasztás estéjén, miután bezártak a szavazóhelyiségek. A választási bizottság tájékoztatása szerint a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 80,23 százalékával elsöprő győzelmet aratott fő riválisa, Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt ellen, aki a voksok 9,9 százalékát szerezte meg. MTI/AP

A magyar-fehérorosz politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Minszkben, az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalása első, sajtónyilvános részében – írta a 168 óra június 5-én.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a két ország között nincs semmilyen rendezetlen vitás kérdés, nincs politikai érdekütközés,

a tisztelet kölcsönös.

Orbán a találkozó után közölte: Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy az Európai Unió végre szüntesse meg a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat. A magyar-fehérorosz kapcsolatokról úgy fogalmazott, "a két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk".

(444.hu, 168 óra)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
A Piszkos Fred reinkarNÁCIÓJA nem gumilövedékkel lövet az üfényessége népére, hanem karaktergyilkolással, nehogy má lepipálja az általa beindított farmergatyás katonát, a 2006-os trónfosztási kísérlete során:
.
www.youtube.com/results?search_query=C%C3%A9lpont+Sz%C5%91ke+Szab%C3%B3+kit%C3%A1lal
.
És az óta is bársony fotelból védi meg a népét, de a népét nem védi meg senki!
jesz
gumilövedékkel? Kimondottan puha diktatúra..
Nessy
Ami a választási manipulációkat illeti, tényleg kezednek közelíteni egymáshoz, ha a nép nem is, de nagyvezéreik és talpnyalóik igen.
Gyütt Mönt
Nagyon ravasz a cím megfogalmazása. A "diktátor" szó melyikükre értendő? Mert így is értelmezhető, meg úgy is. De az igazi talán, hogy mindkettőre.
ómió
Akkor pont olyan, mint Böszme efftárs! Orbán meg, államközileg, "csak" olyan belarusz vezetővel tárgyalhat - még a "tiszteli" ráhazudása nélkül is - aki van!
kokopelli
@Gyütt Mönt: a "fehérorosz" -tól a törpemagyar a cca. 80%-os választási eredmény recepjét szeretné magakapni!
...akár gáboráron-mindenáron!!!
advocat
Lesz ott még szemkilövés is! Mert halott már van.
Csizmás Kond
...választási csalás...mindenki úgy beszél róla mintha az valami földönkívüli jelenség lenne. Minden csalást ember végez, azok az emberek akikért drukkolunk...
advocat
Alakul a Tienanem tér! (Remélem jól írtam.)
Gazella
Hamarosan eljön azaz idő amikor a magyarokat is gumilövedékkel fogják lőni.
Nessy
@Shikari: Kivéve, amikor hőssé avatják őket! Mint a tv székházat megtámadókat, akik mindjárt egy kis szuvenírt is vittek magukkal. Igaz, azokat nem a külföld, hanem mi dotáltuk!
kokopelli
@advocat: ...az Orbánnak csak olyan kormányfők maradtak,akikkel a demokratikus politikusok nem állnak szóba,
ill. megpróbálják a kontaktust elkerülni! (;-))
advocat
És már 2 halott van. Szép barát! Viktor! A lengyelek nem partnerek. Ebben. Fogsz még szívni.
Eladott Ország
Fehéroroszországban lezajlott a választás, természetesen Lukasenka ismét győzött. Már az is kész csoda, hogy nem 108 százalékkal, kevesebbel is megelégedett. Meg is jelent az MTI hírek között a győzelmi értesítő többször. Lukasenka minden ellenfelét bebörtönözte, de ehhez képest még el is csalta a választásokat. A mi istencsapásunk "csak" anyagilag vágja tönkre az ellenfeleit. Nagyon kell majd idehaza ellenőrizni minden egyes szavazókörzetet és összesíteni központilag az eredményt. Nem véletlenül ment el Orbán az utolsó európai diktátorhoz tanulni. Csak annyi a különbség, hogy Uniós tagok vagyunk és azért itt nem lehet mindent megtenni, csak majdnem mindent.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/102714607_1127191704346776_6132872280050639340_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=825194&_nc_ohc=s7BPAE69YCIAX-oXkwe&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=ab995e378eac3cd902c9dbed5e73717f&oe=5F41C438
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/102370814_668780373685635_954618200216043520_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=4wpAgdXJO64AX-Toi7v&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fnahttps://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/102967214_668645390365800_513122792279900160_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=C9U7msoIpZEAX8ICtXi&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=8c6c7625d2a45d4a6f3513a5d82ee046&oe=5F4ACFF1&oh=7cdc28887799dca791d81fd4bd4cd8fa&oe=5F4CC791
De a Heineken sörön nem tetszett a vörös csillag! K...anyátokba!
advocat
@Eladott Ország: Pedig az az "öregebb". A bolsik bitorolták. Nem? Tudod a horogkereszt is régi indiai találmány. Ugorj fel a Fővárosi Törvényszékre. Ott a padlóburkolaton van néhány. Pedig az még Dolfi előtt épült.
Eladott Ország
@advocat: 10:01♦ Majdnem jól írtad. A Tienanmen téri vérengzés során 1989. június 3-án és 4-én a kínai hadsereg katonái megtámadták a pekingi Tienanmen téren április 14-én kezdődött diáktüntetés résztvevőit. A halottak számára vonatkozó különböző becslések kétszáztól tízezerig terjednek. De oda is eljárt koszorúzni Orbán puhos kedves vezérünk, továbbá az összes közép ázsiai hősi emlékműveket is végigkoszorúzta.(kipcsak rokonság)
Tienanmen téri vérengzés során, gúlában rakva az emberi hullahegyek. A csúti cigány itt is koszorúzott!
kuruc.info/galeriaN/2012/orbankoszoruzas17051302.jpg
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 12:10
Ti vagytok a mocskok a dagadt gazdáddal együtt.
Ahogy ki lesztek takarítva,tiszta lesz az ország.
Szakadt volna anyádba a fejed a kuorica földön ahol kipottyantott
csipetke
@fideszes gyökér: 12:31 Ó,dehogynem. 100%,hogy gratulált,csak ezt gáz lenne nyilvánosságra hozni.
kokopelli
@fideszes gyökér: ... a csikari magyar? Amennyiben az lenne,úgy tudná,hogy a Kertész "Nobel díjas" író lett,
idegenben! Nem semmi?!!!
namihami
Akkor lehet bemenni az összes haveri és rövidpórázon tartott, valamint kézből etetett, közpénzből fizetett médiumba és ott állandóan és hangosan üvöltözni arról, hogy a Viktoruknak már nemcsak az ellensége szemkilövető, de testi-lelki jóbarátja (ez nem biztos, lehet, hogy csak a tartótisztje) és lecumiztatója (ez viszont igen) is az.
Na, ki lesz az első? A Rezsibuzi? A Melegmálé? A Stüszivadász? ...és még sokan mások...
Hát csak tessék-tessék, folyton-folyvást...
justhpeter
@Shikari: 11:43: A tv-székház ostromáért én is végigverettem volna egész Budapesten a csürhét. Igaz nem a tiltakozásért, hanem a rombolásért. Persze nem olyan mértékben, amennyit kaptak, hanem csak úgy, hogy amikor a rombolás megfordul még egyszer a fejükben a félelmtől összeszarják magukat ott, ahol vannak.
justhpeter
@Shikari: Azok is romboltak és fosztogattak a tv-székházban ?
justhpeter
@Shikari: Pusztán csak annyi, hogy amikor a balliberálisok jártak a tv-székházban - ahonnan kidobták őket - ott nem lopkodtak és romboltak. Ennyi a különbség a két oldal között.
FLETÓ
@Eladott Ország: Valami értelmeset tudsz még írni?! Betűket, szavakat, mondatokat, szöveget?!
FLETÓ
@Eladott Ország: Unalmas vagy... mindig és mindenkinek ugyanazt küldöd (képünk csak illusztráció)!
FLETÓ
@Eladott Ország: Szopsz te 2022-ben ha megéled!
FLETÓ
@Eladott Ország: Furcsa, hogy így beszélsz, miután többször LIKE-ot nyomsz nekem! Mi ez? Tudathasadás???
advocat
És lesz itt is "szemkilövetés"! Ja! De ezt a baráti főnök löveti.
És az oroszok alig várják, hogy hívják őket! Mint 1953-ban Berlin, 1956 Budapest, 1961 Kuba, 1968 Prága, 1979 Afganisztán.
verőce21
Elegendő lett volna csak 79,8 %-kal nyerni a választást. Nem lett volna ennyire irritáló a népszerűség... :)
FLETÓ
@Eladott Ország: Pedig 3-szor is megjelent a neved... Nem értem, akkor?! Komolyan! Mi ez?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.