Joe Biden, az amerikai demokraták várható elnökjelöltje szerdán közölte: azért választotta alelnökjelöltjének Kamala Harrist, mert szerinte "már az első napon képes lesz a vezető szerepre".

Trump kihívója elárulta, miért választott alelnökjelöltnek egy színesbőrű nőt
Fotó: Youtube

"Ha Kamala Harrist és engem megválasztanak, több válságot, egy megosztott nemzetet és egy zűrzavaros világot fogunk örökölni. Egyetlen percet sem vesztegethetünk. Pontosan ezért választottam őt: mert már az első napon képes lesz a vezető szerepre"

- fogalmazott Biden Twitter-bejegyzésében a kaliforniai szenátorról, akinek alelnökjelöltségét kedden jelentette be.

Közben a Biden-kampány szóvivője, Andrew Bates közleményben válaszolt Donald Trump jelenlegi elnök egyik friss Twitter-bejegyzésére. Trump arról írt, hogy "az elővárosi háziasszonyok" úgyis rá fognak szavazni novemberben, mert "biztonságot akarnak, és kitörő örömmel fogadták, hogy véget vetettem egy olyan régóta futó lakásprogramnak, amely lehetővé tette, hogy alacsony jövedelműek árasszák el a szomszédságot". Az elnök azt vélelmezte, hogy Biden "visszaállítja ezt a lakásprogramot".

Erre válaszként adott közleményében Andrew Bates leszögezte: a mikroblog-bejegyzés azt bizonyítja, hogy az amerikai elnök "sóbálvánnyá vált a csodálkozástól, hogy Joe Biden ilyen erős jelöltet választott maga mellé, akiről néhány héttel ezelőtt még ő maga is azt mondta, hogy kiváló választás lenne".

A közleményben Bates azt írta: "Donald Trump elnöksége összeomlóban van, miután kudarcos, megosztó, téves vezetésének ára több mint 160 ezer amerikai élete, több tízmillió munkahely elvesztése volt, és az Egyesült Államokat a Covid-19-járvány által legjobban sújtott országgá tette a világon".

Az amerikai sajtóban szerdán több helyen is azt elemezték, hogy vajon miért éppen Kamala Harris mellett döntött a leendő demokrata párti elnökjelölt.

A CNN hírtelevízió Biden-kampánytól származó értesülései szerint "a józan ész" diktálta a döntést, mert Harris olyan alelnökjelölt, aki "nem árthat". Kommentárjában a hírtelevízió arra is rámutatott, hogy

a kaliforniai szenátor két bevándorló gyermeke, s ez jelképezi a változó Amerikát is.

A Politico című lap viszont arról adott hírt, hogy Biden munkatársai közül sokan kifejezetten ellenezték Harris jelölését. A jelölési folyamatban részt vevő Christopher Dodd volt connecticuti demokrata párti szenátor például azért nem akarta Harrist, mert a szenátornő 2019-ben egy, az elnökjelölt-aspiránsok közötti országos televíziós vitában élesen bírálta Bident a faji elkülönítést helyesnek tartó törvényhozókkal folytatott korábbi együttműködéséért, s azért is, mert Biden annak idején nem támogatta, hogy az iskolai integráció jegyében közös buszon vigyék a fehér és a fekete gyerekeket az iskolába.

Amerikai sajtójelentések szerint Kamala Harris szerdától az alelnökjelölteknek is kijáró titkosszolgálati védelmet élvez.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kapanyél
@Shikari: Ebbe most nagyon igazad van! Kell a feka, hogy ezt a káoszt kezelni tudják.
csak úgy....
@Shikari: téged sem kellene feketére mázolni dade, ki se mersz menni a napra! :)
csak úgy....
@Kapanyél: hogy szorult egy kapanyélbe ennyi ész?
Kapanyél
@csak úgy...: Cáfolj, vagy indokolj! Az USA-ban eszméletlen feka pártiság uralkodik! Egyértelmű, hogy csak úgy lehet vissza szorítani, ha fekát raknak meghatározó posztra!
csak úgy....
@Kapanyél: mettöl -meddig éltél az USA ban?
mi az,hogy "feka"?
koszpeko
"biztonságot akarnak, és kitörő örömmel fogadták, hogy véget vetettem egy olyan régóta futó lakásprogramnak, amely lehetővé tette, hogy alacsony jövedelműek árasszák el a szomszédságot"

"Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.