Ezrek vonultak az utcákra csütörtök este Izraelben tiltakozásul egy tizenéves lány ellen elkövetett tömeges nemi erőszakcselekmény miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Országszerte, harminchárom helyszínen több ezer tiltakozó fejezte ki felháborodást a múlt héten, Eilaton elkövetett bűncselekmény miatt, amelyben a nyilvánosságra került vádak szerint

30-an erőszakoltak meg egy 16 és fél éves, ittas lányt egy szállodában.

A tüntetők a többi között "nem vagy egyedül" és "részegség nem beleegyezés" táblákat tartottak magasba a demonstrációkon.

A fiatal lány barátnőivel utazott a vörös-tengeri kikötővárosba és népszerű nyaralóhelyre, ahol egy vendéglőben szeszes italt fogyasztott, majd felment a szálloda egyik szobájának mosdójába.

Ebben a szobában történt a bűncselekmény, több tucat fiatal férfi erőszakolta meg egymás után.

A rendőrség eddig két gyanúsítottat tartóztatott le, és külön nyomozócsoportot alakított a bűnügy feltárására, minden tettes kézre kerítésére. Egyikük telefonüzeneteket küldött az áldozatnak, amelyben azt állította telefonos videofelvételek is készültek a történtekről.

A szálloda biztonsági kameráinak felvételein a férfiak a folyosón álltak sorba a lány megerőszakolásához.

Számos törvényhozó és nőjogi aktivista mellett Benjámin Netanjahu miniszterelnök is felháborodásának adott hangot az esettel kapcsolatban, "emberiesség elleni bűnténynek" nevezte a történteket.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@legott: szerintem néha ..,persze a te dolgod!
miattad nem rendeznek még egy nürnbergi pert..
legott
Azért foglak segbebaszni egy bottal, te büdös geci zsidó, mert megöletted isten fiát.
Soha ne merj a szemem elé kerülni, te mocskos istentelen zsidó !!!
Ha a szemem elé kerőlyz, magollek !!!
legott
@csak úgy...: Ez jó. Meg akarok rendezni egy nürnbergi pert 2020-ban!
legott
Öld meg mind,Isten majd szétválogatja.
Gazella
Végy egy kést a kezedbe és nyisszants le a farkad te eszement harminc férfi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.