Szerintük mérgezésről is elhamarkodott dolog beszélni.

Nincs itt semmi látnivaló: Az orosz vezetők szerint nincs ok nyomozást indítani a megmérgezett ellenzéki politikus ügyében

A Kreml egyelőre nem látja indokát annak, hogy bűnügyi nyomozás induljon Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Peszkov szerint nyomozásra akkor lesz indok, ha beazonosítják a Navalnij szervezetébe került anyagot, és ha megerősítést nyer, hogy a politikust megmérgezték. Úgy vélekedett, mindaddig elhamarkodott dolog mérgezésről beszélni.

„Először meg kell találni az anyagot, meg kell állapítani, hogy mi okozta az állapotát. Vagyis indok kell a nyomozáshoz. Egyelőre annyit állapíthatunk meg, hogy a páciens kómában van”

– mondta.

A szóvivő azt mondta, a berlini Charité klinika diagnózisa nem veszi biztosra Navalnij megmérgezését. Ez szerinte csak az egyike az lehetséges orvosi verzióknak.

Peszkov megfogalmazása szerint az orosz és a német szakérők „orvosi elemzése abszolút egybeesik”, de „a következtetések különbözőek”. Mint mondta, az omszki orvosok már az első órákban megállapították a kolinészteráz-aktivitás csökkenését, és az ottani intenzív osztályon azonnal atropint adtak be neki, amint a német orvosok is, akik részéről „semmi új” sem hangzott el. A kolinészteráz-szint csökkenésének okát egyelőre egyik országban sem sikerült megállapítani, a vizsgálatok nem mutattak ki konkrét anyagot.

„Lehet, hogy a németek meglátják majd (a keresett anyagot)”

– mondta a szóvivő, kitérve arra, hogy a kolinészteráz-szint csökkenését gyógyszer is okozhatta.

Emlékeztetett rá, hogy az orosz orvosok készek arra, hogy az először vett mintákat német kollégáik rendelkezésére bocsássák, valamint a biológai anyagok cseréjére.

Peszkov kifogásolta, hogy Nyugaton a mérgezést tartják a történtek egyetlen lehetséges magyarázatának, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Steffen Seibert német kormányszóvivő rögtön azt mondta: valószínűleg mérgezés történt.

Mint monda, a Kreml „üres zsivajnak” tekinti a vádakat, miszerint az orosz vezetésnek köze lehet Navalnij megmérgezésékhez. Ezek „semmiképp sem lehetnek igazak”, ezért nem viszonyul hozzá komolysággal. Közölte: személy szerint nincs tudomása arról, hogy az orosz titkosszolgálatok megfigyelték volna Navalnijt szibériai útja során, ahogy azt a hétvégén a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap írta.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Navalnij nem jelent veszélyt Oroszországra nézve. Beszámolója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel folytatott telefonbeszélgetése során valóban szót ejtett Navalnij állapotáról, de nem adott ki utasítást az ellenzéki politikus külföldre szállításával kapcsolatban. Hozzátette: ebben a kérdésben az orvosok kezében volt a döntés, az illetékes szervek pedig hatékonyan jártak el.

Kérdésekre válaszolva Peszkov nem látott tendenciát abban, hogy a rendszer bírálóit meggyilkolják vagy merényletet követnek el ellenük. A Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikus és a Pussy Riot-csoporthoz tartozó, a Mediazona hírportált alapító Pjotr Verzilov ellen állítólag megkísérelt mérgezésekkel kapcsolatban kijelentette: „Először is, nem tudjuk, hogy mérgezésekről van-e szó”.

Hozzátette: ezek az esetek külföldön történtek.

„A világ minden országában nagyon sok mérgezés történik. Minden konkrét esteben pontos információval kell operálni. Én nem rendelkezem ilyen adatokkal. Ha önök igen, osszák meg”

– mondta.

A szóvivő „szörnyű tragédiának” nevezte a Kreml közelében 2015-ben agyonlőtt Borisz Nyemcov ellenzéki politikus halálát. Hozzáfűzte: a nyomozás eredménye közismert.

Szergej Sigejev, a moszkvai Kriminalisztikai Szakértői Iroda vezetője a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy a berlini kórháznak a jelek szerint a szervezetbe jutott konkrét anyag híján nincs elég bizonyítéka arra, hogy megállapítsa Navalnij megmérgezését. Sigejev rámutatott, hogy az emberek kolinészteráz-aktivitása jelentősen eltér, különösen krónikus betegségek esetén.

Forrás: Blikk

Kép: MTI/EPA/Clemens Bilan 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Azért lássuk be, van fejlődés a régi új tesóknál, eljutottak a jégcsákánytól a radioaktív anyagon át a nyomtalanul lebomló gyilokig. Nem kell jóstehetségnek lenni, hogy kimondjuk, nem ő lesz az utolsó aki így jár, ha kinyitja a száját.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Váradi Andrást is egy osztrák aggastyán ütötte el éjnek évadján.
A fidesznek semmi köze nem volt hozzá. Weisz is öngyilkosságot követett el a rendőrautóban. A fidesznek semmi köze nem volt hozzá.
Navalnij is direkt bevett valamit, hogy gyanúba keverje az orosz kormányt, pedig Putyinnak semmi köze nincs Navalnij bebörtönzéseihez sem. Hát még méreg...még a feltételezés is!
nezelodo
Azért lássuk be, van fejlődés a régi új tesóknál, eljutottak a jégcsákánytól a radioaktív anyagon át a nyomtalanul lebomló gyilokig. Nem kell jóstehetségnek lenni, hogy kimondjuk, nem ő lesz az utolsó aki így jár, ha kinyitja a száját.
nezelodo
Ja és ha eltér a kolinészteráz reakció ... Na csak kérdezzenek meg egy mezei, növényvédősök alkalmassági vizsgálatát végző dokit, majd az elmondja miért nő meg a reakcióidő... Na meg az atropin. Ha kibukfencezett a szerves foszforsav-észterrel dolgozó pilóta a traktorból félájultan, a növényvédőse, vagy ha volt kéznél doki, már nyomta is bele az atropint. A többi amivel etetik a világsajtót az meg orosz dajkamese.
csipetke
Úgy tűnik,minden diktatúrában van egy poltpéter,aki bejelenti,hogy "nincs itt semmi látnivaló"
teuton
Eltelt 3 het, azota a nemet Bundeswehr specialis laboratoriumaban megallapitottak, hogy ugyanaz az orosz idegmereg -novicsok- lett neki beadva, mint a nehany evvel ezelötti angliai volt kettös orosz kem megmergezesenel. Az orosz orvosok azert nem akartak Navalnit kiengedni, mert 1 het utan a mereg nem lett volna kimutathato, ha közben meg nem hal. Merkel a finn elnök közbenjarasaval erte el, hogy ne kelljen Putyinnal alkudoznia. (Berelt maganrepülövel, csaladostul mehetett.) Ezt hivjak politikanak, nem a vegvari huszarkodast!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.