Halálos szórakozás.

Brutális szerencsétlenség: egymással versenyzett két autó a 67-es úton, mindkét sofőr meghalt

A halálba üldözte "versenytársát" a huszonéves autós. Nyomoz a német rendőrség.

Azt gondolhatta két német férfi, hogy a németországi 67-es út, amely Isenbüttelt és Wasbüttelt köti össze, alkalmas az autóversenyzésre. Halálos baleset lett az eszeveszett száguldás vége.

A tűzpiros Ferrari 38 éves vezetője tövig nyomta a gázpedált a keskeny mellékúton, és az egyik íves jobb kanyarban elvesztette uralmát a sportkocsija felett, kisodródott, majd hatalmas sebességgel egy fának csapódott. Az anyósülés oldalával kapta telibe az öles fát.

Hiába volt bekötve a pilóta, a csattanást, amely három darabra szakította a kocsit, nem élhette túl az amatőr versenyző

– mondta a helyszínelést végző egyik rendőr. A szerencsétlenül járt férfit több méterre találták meg a darabokra tört Ferraritól, már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette.

Még tartott a vizsgálat a balesetnél, amikor egy szemtanú arról számolt be, hogy látott egy másik kocsit, amely közel olyan sebességgel száguldott az úton, mint a szerencsétlenül járt ferraris. Rövid kutakodás után a rendőrség megtalálta a másik autóst, egy huszonnégy éves helyi férfit, aki elismerte, versenyeztek a barátjával a keskeny úton.

Forrás: Bors

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szép új világ
Holtbiztos döntetlen. Azonban van egy pozitív oldala is az esetnek - ártatlan, vétlen személy nem sérült vagy halt meg.
namihami
@szép új világ: És talán végre akkora sérülése lett az autónak IS, hogy ezután már több balesetnek nem lesz/lehet a szereplője. Persze, ha jó a szervezete és gyorsan felépül, akkor van még jövője a baleseti krónikákban.
Rockxy
"...67-es úton, mindkét sofőr meghalt"
"...a rendőrség megtalálta a másik autóst, egy huszonnégy éves helyi férfit, aki elismerte, versenyeztek a barátjával..."
hóttában elismerte, hogy kekec vót.
advocat
@Rockxy: Ki volt a másik halott? Jogos a kérdés.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.