Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent Szíriában, ahol a harcosai elvegyültek a települések lakói között – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A műsorban arról beszéltek, hogy a török hatóságok elfogták és letartóztatták az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet törökországi parancsnokát, Mahmut Özdent.

Horváth József szerint dokumentumokat is találtak a férfinél, ami arra utalhat, hogy a terrorszervezet – eddig rá nem jellemző módon – emberrablásokat akar elkövetni, és a célszemélyek nevét tartalmazhatja a lista.

Kitért arra is, hogy bár a terrorszervezet már nem üzemel úgy, mint egy állam, teljesen felszámolni nem sikerült, így például Szíriában továbbra is veszélyt jelent.

Harcosai – a felhalmozott fegyverekkel együtt – egyszerűen elvegyültek az emberek között; az így létrejött "sejtek" bármikor aktivizálhatók, adott esetben egy "Iszlám Állam 2.0-át" is létrehozhatnak – hívta fel a figyelmet.

Erre akkor kerülhet sor, ha úgy érzik, hogy Irakban vagy Szíriában újra hatalmi vákuum alakul ki – tette hozzá Horváth József.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.