Több tűz is kiütött szerdára virradóra a Leszbosz szigetén található Moria menekülttáborban Görögországban. Sajtójelentések szerint több lakókonténer kigyulladt, emiatt a hatóságok elrendelték a létesítmény kiürítését.

Időközben már majdnem mindenkit evakuáltak a szinte teljesen lángokban álló táborból.

A tűzoltók munkáját hátráltatják az erős széllökések, amelyek tovább szítják a lángokat. A helyszínen tevékenykedő segélyszervezetek és önkéntes segítők a közösségi médiában arról adtak hírt, hogy egyes emberek menekülési útvonalát elzárta a tűz és az erős füst.

Sérültekről és halottakról egyelőre nincsenek jelentések.

A tűz okairól ellentmondásosak az értesülések:

a tábor egyes lakói azt állítják, hogy a szigeten élők gyújtogattak, más információk szerint táborlakók okozták a tüzet.

A tűzoltók parancsnoka azt közölte, hogy a menedékkérők kövekkel dobálták meg az embereit és akadályozták a munkavégzést. A rendőrség különleges egységeit is a helyszínre küldték.

A leszboszi tűzoltóságnak kedd este óta egy nagy erdőtűzzel is meg kell birkóznia Moriától mintegy 25 kilométerre északnyugatra.

 Lángba borult egy menekülttábor

Korábban rendbontások voltak a táborban, mivel a létesítményt a múlt héten karantén alá helyezték, mert egyre több menedékkérő fertőződött meg a koronavírussal.

Keddre a számuk 35-re nőtt. Egyesek a fertőzéstől való félelmükben el akarták hagyni a tábort, a fertőzöttek pedig nem akarták, hogy elkülönítsék őket a táboron kívül – közölte az ANA-MPA félhivatalos görög hírügynökség.

A migránsok egy része a közeli erdőben, illetve dombon keresett menedéket, mások a sziget fővárosába, Mitilínibe indultak. A görög sajtó szerint helyenként a leszboszi lakók próbálták útjukat állni.

Moriában mindig is voltak feszültségek, de a koronavírus miatt a helyzet szabályosan robbant

– jelentette ki Sztratosz Kütélisz, mitilíni polgármestere az ERT műsorában. Azt mondta, nem tudják hol elhelyezni az embereket, mivel ezrek váltak fedél nélkülivé. Hozzátette, hogy a helyzet a helyieknek is jelentős terhet jelent.

A 2800 személyesre tervezett Moria táborban jelenleg mintegy 12 600 ember van; segélyszervezetek rendszeresen bírálták az életkörülményeket, a zsúfoltságot.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"A tűzoltók parancsnoka azt közölte, hogy a menedékkérők kövekkel dobálták meg az embereit és akadályozták a munkavégzést. A rendőrség különleges egységeit is a helyszínre küldték."
nos a megoldás egyszerű, tábort hermetikusan lezárni, amelyik túléli azt kivinni a tengerpartra,adni egy gumimatracot, ne mondják hogy nem humánusak,...aztán lehet csapkodni hazafelé...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
jesz
a legfrisseb hírek szerint az árva, vagy csak egyedülálló gyermekeket francia, német, újabban holland jólelkű emberek befogadnák...

Igen, ezek a gyerekek nem fognak panaszkodni senkinek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.