Peking szerint az ausztrál hatóságok négy, a kínai állami média megbízásából Ausztráliában dolgozó kínai újságíró otthonában tartottak házkutatást júniusban – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Csao szerint az ausztrál hatóságok "barbár" módon kutatták át a Hszinhua hírügynökség, a China Media Group, valamint a China News Service kínai állami sajtóképviseletek négy újságírójának otthonait, és lefoglaltak a munkájukhoz használt számítógépeket, telefonokat, valamint más eszközöket. Az érintett újságírók azóta visszatértek Kínába, ám a kínai külügyi szóvivő szerint az ausztrál hatóságok máig nem adtak ésszerű magyarázatot a házkutatásokra, mint ahogyan nem szolgáltattak vissza minden lefoglalt tárgyat sem. Csao elmondta: a házkutatásokat a külföldi beavatkozásra vonatkozó ausztrál törvények megsértésének gyanújával indokolták az ottani hatóságok.

Az ausztrál sajtó szerdán beszámolt egy június 26-án folytatott rendőrségi akcióról, amelynek keretében egy olyan ausztrál politikus ellen folytattak nyomozást, akivel szemben felmerült a kínai befolyás alá kerülés gyanúja. Shaoquett Moselmane-t egy korábbi stábtagján keresztül próbálták befolyásolni Kínát illető pozíciójával kapcsolatban. A stábtag egy WeChat csoport tagjaként Ausztráliában tevékenykedő kínai újságírókkal és akadémikusokkal állt kapcsolatban, akik a gyanú szerint ezen keresztül formálták a véleményét.

A kínai külügyminisztérium két nappal azt követően számolt be az ausztrál hatóságok júniusi akciójáról, hogy hétfőn két Kínában dolgozó ausztrál újságíró repült vissza Sydney-be ausztrál konzuli segítséggel.

Bill Birtles, az Australian Broadcasting Corporation (ABC) pekingi tudósítója, valamint Michael Smith, az Australian Financial Review sanghaji tudósítója az utolsó két, ausztrál sajtóképviseletnek dolgozó újságíró volt Kínában. A két tudósító egyaránt arról számolt be, hogy a múlt héten az éjszaka közepén otthonaikban keresték fel őket kínai állambiztonsági tisztek, és tájékoztatták őket, hogy átmenetileg nem hagyhatják el az országot. Az újságírók ezt követően ausztrál diplomáciai lakónegyedekben kértek menedéket. Az ABC tudósítása szerint a két tudósító hazautazásához csak úgy járultak hozzá a kínai hatóságok, ha előbb mindkettejüket kihallgathatják. Birtles a kihallgatásával kapcsolatban úgy fogalmazott az ABC-nek adott nyilatkozatában, hogy bár a kérdések az ausztrál-kínai viszony, illetve a Kínában folytatott munkájuk részleteire terjedtek ki, benyomása alapján az akció valójában a célzott zaklatásukról szólt.

A kínai hatóságok augusztus közepén nemzetbiztonsági okokra hivatkozva házi őrizet alá helyeztek Pekingben egy kínai származású ausztrál újságírót. Cheng Lei a CGTN kínai állami hírcsatorna egyik közismert műsorvezetőjeként dolgozott. Birtles és Smith ugyan saját bevallása szerint személyesen is találkozott Chenggel, de mindketten közölték, hogy egyikük sem állt vele szorosabb kapcsolatban.

Az ausztrál-kínai kapcsolatok azóta váltak feszültté, hogy az ausztrál szövetségi kormány áprilisban független vizsgálatot sürgetett a koronavírus-járvány forrásának meghatározására, és ehhez a vírus legelső ismert gócpontjához, a közép-kínai Vuhanban található hal- és húspiachoz kért hozzáférést független szakértők számára. Kína ezt követően különböző büntetővámokkal és szankciókkal sújtott ausztrál termékeket. Kína Ausztrália legnagyobb kereskedelmi partnere.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.