Amerika eddig több kínai diáktól és kutatótól vonta meg a vízumot.

Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól az idén

– közölte az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője szerdán.

Leszögezte: Washington továbbra is szívesen látja mindazon kínai diákokat és kutatókat, akik

„nem segítik a Kínai Kommunista Pártot a katonai fölény megszerzésében”.

Az amerikai kormányzat eddig több kínai diáktól és kutatótól vonta meg a vízumot, azt feltételezve, hogy kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel.

Több amerikai egyetemi oktatót is felelősségre vontak, mert nem fedték fel, hogy anyagi támogatást kaptak Kínától.

Több mint ezer vízumot vont vissza az Egyesült Államok

Chad Wolf ügyvezető belbiztonsági miniszter szerdán, egy washingtoni rendezvényen mondott beszédében kiemelte: Kína ipari és üzleti hírszerzést folytat, megpróbálja eltulajdonítani például a koronavírussal kapcsolatos kutatások eddigi eredményeit is, s mindehhez felhasználja a diákvízummal az Egyesült Államokba érkezett kínaiakat is.

A tárcavezető leszögezte, hogy az amerikai vízumlehetőséggel ily módon visszaélők előtt lezárják az utat.

„Egyes, posztgraduális képzésre vízumot kérő kínai diákoknak és a kínai hadsereggel kapcsolatban álló kutatóknak nem adunk ki vízumot, hogy így akadályozzuk meg az érzékeny amerikai kutatások eredményeinek ellopását, vagy bármilyen módon történő kisajátítását” – hangoztatta Wolf.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.