Elnézést kért Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter Aleksandar Vucic szerb államfőtől, amiért az orosz szóvivő zavart keltő posztot tett közzé a Facebookon.

Putyin bocsánatot kért Sharon Stone villantós képe miatt

A bocsánatkérés tényét Vucic jelentette be csütörtökön a szerb televízióban, és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megerősítette azt a RIA Novosztyi hírügynökségnek. A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy "nagyszerű telefonbeszélgetést folytatott" orosz hivatali partnerével.

"Putyin elnök sosem kért tőlem bocsánatot, és Szergej Lavrov sem. De emiatt (Marija Zaharova posztja miatt) mindketten így cselekedtek. Méghozzá úgy, hogy nem is tettem erről említést, és mint jól nevelt ember sosem tettem volna. Úgy gondolom, hogy jók a kapcsolataink, és számomra ez egy múló és lényegtelen incidens" – nyilatkozta Vucic.

A szerb államfő múlt csütörtökön a washingtoni Fehér Házban járt, ahol Avdullah Hoti koszovói miniszterelnökkel megállapodott a gazdasági kapcsolatok rendezéséről. Az aláírási szertartást megelőzően mindkettőjüket röviden fogadta Donald Trump amerikai elnök.

A washingtoni találkozót követően bírálatot váltott ki szerb vezetők részéről, hogy Zaharova külügyi szóvivő a Facebookon egy fotót és rosszul elsült megjegyzést fűzött ahhoz a felvételhez, amely Vucicot az íróasztala mögött helyet foglaló Trumppal szemben ülve ábrázolta.

Ha önt meghívták az FH-ba, és úgy állították be az ön székét, mint hogyha kihallgatáson lenne, üljön úgy, mint a kettes számú fotón

- írta Zaharova, akinek a protokollkép alá helyezett felvétele az Elemi ösztön című amerikai filmnek azt a pillanatát ábrázolja, amikor a nyomozók előtt rövid szoknyában ülő Sharon Stone épp arra készül, hogy megcserélje a keresztbe vetett lábait.

Vucic "primitivizmusnak" minősítette a szóvivő bejegyzését, és más szerb politikusok is rosszallásukat hallatták az ügyben. Zaharova később elnézést kért, és azt írta, hogy a posztját félreértelmezték. Magyarázata szerint az amerikaiak arroganciáját kívánta elutasítani, akik rendszeresen protokolltrükkökkel próbálnak meg olyan látszatot kelteni, mint hogyha kivételezettek lennének.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter szerdán bejelentette, hogy Szerbia fél évre felfüggesztett minden közös hadgyakorlatot, így nem vesz részt a szeptember 10. és 15. közötti orosz-fehérorosz-szerb közös tanmanővereken sem. A tárcavezető szerint az Európai Unió hatalmas nyomást gyakorolt Szerbiára a közös hadgyakorlat ügyében.

Peszkov csütörtökön közölte, hogy Moszkva tisztelettel viszonyul Belgrád döntéséhez. A szóvivő szerint a szerb lépés nem volt témája Putyin és Vucic telefonbeszélgetésének.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Na, most akkor képzeljük el Szerbiát EU-tagállamként...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
jesz
..."a nyomozók előtt rövid szoknyában ülő Sharon Stone épp arra készül, hogy megcserélje a keresztbe vetett lábait."...

Arra vártak, kiderüljön ki nyeri a fogadást...a tét, hogy nincs rajta bugyi, és látható lesz a csunyája...szakadt is róluk a víz rendesen..
Nyírfa
Na, most akkor képzeljük el Szerbiát EU-tagállamként...
Nyírfa
@grincss: Csak az elborzadás kedvéért. :) Ha valaki ki akarna józanodni a fideszes világból.
Eriksson
Ha a szerb lépés nem volt témája Putyin és Vucic telefonbeszélgetésének, akkor vajon miről beszélgettek?
Vajon van-e bugyi Sharon Stone -on?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.